2014. január. 15. 07:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 15. 08:27 Világ

Szíria: Aszaddal kokettáltak az európai titkosszolgálatok

Európai ügynökök hónapokon át tárgyaltak titokban Bassár el-Aszad szíriai elnök képviselőivel, hogy információkat gyűjtsenek a kontinensről Szíriába érkezett szélsőségesekről. Ezek voltak az első találkozások azóta, hogy az európai országok visszahívták Szíriából nagyköveteiket.

Az európai hírszerző szolgálatok ügynökei hónapokon át tárgyaltak titokban Bassár el-Aszad szíriai elnök képviselőivel, hogy információkat gyűjtsenek a kontinensről Szíriába érkezett szélsőségesekről - írta szerdán internetes felületén a The Wall Street Journal című amerikai napilap.

Ezek voltak az első találkozások a damaszkuszi hatalom képviselőivel azóta, hogy az európai országok visszahívták Szíriából nagyköveteiket. Az újság úgy tudja, hogy az ügynökök információkat gyűjtöttek legalább 1200, Európából beszivárgott dzsihádistáról.

Fejszál al-Mektad szíriai külügyminiszter-helyettes a BBC-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a rezsimmel szemben álló egyes nyugati országok titkosszolgálatainak képviselői tárgyaltak Damaszkuszban.

Nyugati és közel-keleti diplomaták szerint a tárgyalásokon kizárólag a szélsőségesekre és az al-Kaida növekvő szíriai erejére összpontosítottak, és a megbeszélések nem jelentenek szélesebb diplomáciai nyitást.

A szíriai ellenzék – közöttük az isztambuli székhelyű szervezetek - azonban amiatt aggódnak, hogy az információk megosztása azt jelenti: a nyugati országok kezdik elfogadni, hogy Bassár el-Aszad belátható időn belül a hatalomban marad.

Elsőként az MI6 brit titkosszolgálat egyik nyugalmazott tisztje látogatott Szíriába a nyár közepén a brit kormány képviseletében – közölte két forrás. A német, a francia és a spanyol hírszerzés tagjai, akik Bejrútból utaztak Szíriába, november óta tárgyalnak szír illetékesekkel Damaszkuszban – közölték diplomaták és jól értesült források. Szerintük az Egyesült Államok nem vesz részt a tárgyalásokon.

Sok európai dzsihádista az al-Kaidával kapcsolatban álló, az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű kormányellenes radikális csoporthoz csatlakozott. A nyugati vezetők attól tartanak, hogy a harcban és robbantásokban szerzett tapasztalataik veszélyt jelenthetnek országaikra is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.