2014. január. 12. 21:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 12. 21:23 Világ

"Obamából hiányzik a szenvedélyesség, a meggyőződés"

Barack Obama elnökből hiányzott a szenvedélyesség és az afganisztáni katonai stratégia sikerébe vetett meggyőződés - jelentette ki Robert Gates volt amerikai védelmi miniszter egy, a CBS amerikai televízió által vasárnap sugárzott interjúban.

Nyilatkozatában a Pentagon volt vezetője ráerősített arra a bírálatra, amely a hamarosan megjelenő memoárkötetének a médiában megjelent ismertetői szerint Obamával és Joe Biden alelnökkel szemben fogalmazott meg. Gates emlékiratai szerint az elnök elvesztette hitét az afganisztáni katonai misszió sikerében Bidenről pedig úgy vélekedett, hogy ő az elmúlt négy évtized során csaknem minden külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésben hibás álláspontot képviselt.

Gates, aki a demokrata párti Barack Obama és a republikánus párti George W. Bush kormányának egyaránt védelmi minisztere volt, ellentétbe állította a két elnöknek az afganisztáni háborúval kapcsolatos magatartását.

"Egy dolog, ha valaki azt mondja a katonáknak, hogy támogatja őket, azonban teljesen más dolog azon dolgozni, hogy valaki meggyőzze őket, elnöki minőségében hisz abban, hogy áldozatuknak van értelme, amit tesznek fontos az országnak és sikerrel kell járniuk" - mondta a Pentagon volt első embere, aki könyvével kapcsolatban először szerepelt a nyilvánosság előtt.

"Bush elnök megtette ezt, amikor miniszter voltam. Nem láttam, hogy Obama elnök ezt tette volna. Ahogy a könyvemben írtam, zavart a szenvedélyesség, a siker fontosságában való meggyőződés hiánya" - tette hozzá.

A volt miniszter szerint Obamában 2010-2011-ben fogalmazódtak meg fenntartások a katonai akció sikerével kapcsolatban. Megismételte a Bidennel kapcsolatos fenntartásait. Felidézte, hogy egyszer, a Pentagonba visszatérőben Mike Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök tanácsának akkori vezetője szóvá tette, hogy Gates végre egyszer egyetértett valamiben az alelnökkel.

"Igen, ezért is gondolom át ismét az álláspontomat" - válaszolt a miniszter az admirálisnak. Gates, miként az emlékirataiban, a televíziós interjújában is arra panaszkodott, hogy a Fehér Ház munkatársai beleártották magukat a katonai irányítás ügyeibe. A volt tárcavezető, akit támadások értek az általa megfogalmazott bírálatok miatt, úgy vélekedett, hogy nem lett volna értelme 2017-ig, Obama mandátumának lejártáig várni az "őszinte" visszaemlékezések publikálásával.

"Az elnök szilárdan hisz a missziót végrehajtó csapatokban és magában a misszióban is" - jelentette ki szerdán Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Az elnöki hivatal ugyanazon a napon egy írásos közleményben szögezte le: Barack Obama elkötelezte magát amellett, hogy az afganisztáni küldetés eredményeként szétzúzzák és legyőzzék az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet. Ezzel egy időben gondoskodott arról, hogy az Egyesült Államoknak világos terve legyen az afganisztáni háború befejezésére, amely ebben az évben meg is történik majd.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.