2014. január. 10. 18:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 10. 19:25 Világ

Újra forrósodik a hangulat a Közép-afrikai Köztársaságban

A francia hadsereg páncélozott harcjárműveket vezényelt péntek délután az elnöki palota közelébe Banguiban, miután az átmeneti államfő lemondásának hírére ezrek gyűltek össze a főváros utcáin. A Közép-afrikai Köztársaságban állomásozó francia katonák és az Afrikai Unió békefenntartói erői nagy számban járőröztek délután a fővárosban.

Michel Djotodia elnök és Nicolas Tiangaye kormányfő lemondását pénteken jelentették be a csádi fővárosban, a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének csúcstalálkozója után. Djotodia nem tudott véget vetni az országban tomboló vallási erőszaknak, a nemzetközi közösség ezért szorgalmazta távozását.

A hír hallatán Bangui utcáin pár ezer ember énekelve és táncolva ünnepelte az elnök távozását. Az otthonukból elűzött,  táborokban elszállásolt keresztények is ünnepeltek. Ugyanakkor jól jelzi az országban uralkodó félelmet, hogy a főutak azonnal kiürültek.

Az események nyomán sokan azt remélik, hogy mérséklődik az elnök lemondását követelő fegyveresek által elkövetett erőszakos cselekmények száma. Mindemellett elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a lemondás hatalmi vákuumot teremthet az ingatag országban.

"Tudomásul vesszük a lemondását, az átmeneti tanács dönti el, hogy most mi következik" – így reagált a történtekre a francia külügyi szóvivő. Hozzátette, hogy "Franciaország nem avatkozik bele a folyamatba".

Michel Djotodia muzulmán, és márciusban került hatalomra, amikor a keresztény Francois Bozizé közép-afrikai elnök hatalmát a Séléka muszlim lázadó szövetség megdöntötte. A köztársaságban 1600 francia és több ezer afrikai katona igyekszik megakadályozni a népirtást. A katonai beavatkozást az után hagyta jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy az egykori francia gyarmaton december 5-én véres összetűzések törtek ki az ország irányítását megszerző muzulmán szervezet fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztény harcosok között.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?