2014. január. 08. 06:58 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 08. 09:38 Világ

Nőket mészároltak le fegyveresek egy bagdadi nyilvánosházban

Fegyveresek hatoltak be kedden egy bagdadi nyilvánosházba, ahol megöltek hét nőt, valamint öt férfit – közölték biztonsági és kórházi források.

A mészárlás pontos körülményei nem ismeretesek, de nem ez az első eset, hogy az iraki fővárosban prostituáltakra támadnak. Tavaly májusban, ugyanebben a keleti városrészben, Zajúnában, szintén egy nyilvánosházban tört ki lövöldözés, amely tucatnyi halottat hagyott maga után.

Irakban tavaly ismét fellángolt a fegyveres erőszak, szakértők szerint elsősorban azért, mert az iszlám szunnita ágához tartozó közösség egyre inkább úgy érzi, hogy a síita többségű kormány nem veszi figyelembe érdekeit. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szélsőséges csoportok iraki térnyerése a nyugati országokat is aggasztja.

Kedden ismeretlen fegyveresek rendőrökre is rátámadtak egy úttorlasznál a Bagdadtól nem messze fekvő Szamarra városnál. Egy orvos beszámolója szerint a támadók hét rendőrt megöltek. A kormánnyal szemben lázadók gyakran veszik célba a biztonsági erők tagjait Irakban.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.