2014. január. 07. 07:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 07. 16:59 Világ

Újra megnyitottak egy magyar nagykövetséget

Martonyi János külügyminiszter január 5. és 7. közötti chilei hivatalos látogatása során újranyitotta a Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget.

A tárca közleménye szerint a megnyitó ünnepséget megelőzően Martonyi János tárgyalt kollégájával, valamint a chilei törvényhozás vezetőivel. A magyar külügyminiszter kollégájával, Alfredo Moreno Charme-val folytatott megbeszélés során köszönetet mondott a chilei kormánynak, amiért az a magyar nagykövetség 2009-es bezárása ellenére is fenntartotta budapesti képviseletét.

A tárca tájékoztatása szerint a felek hangsúlyozták a nagykövetség újranyitásának fontosságát. Martonyi János ismertette, hogy a magyar kormány a globális külpolitikai nyitás keretében a latin-amerikai térségre megnövekedett figyelmet fordít, ennek keretében erősíteni kívánja a térség országaival a gazdasági, tudományos és oktatási együttműködést.

A felsőoktatási kapcsolatok erősítését szolgálja a magyar kormány chilei fél számára is felajánlott Stipendium Hungaricum programja – írta a külügyi tárca.

Alfredo Moreno Charme az oktatási együttműködés erősítése mellett szorgalmazta a két állam fiatal polgárai számára a másik országban munkavállalási célú ideiglenes tartózkodást lehetővé tevő megállapodás megkötését is. A magyar fél támogatását kérte továbbá az EU és Chile közötti társulási megállapodás modernizációjához, amelyet a magyar tárcavezető a közlemény szerint "pozitívan visszaigazolt".

Martonyi János találkozott a kétkamarás chilei kongresszus vezetőivel, akiket tájékoztatott a magyar gazdaság eredményeiről, az országban végbemenő változásokról. Megállapította, hogy kölcsönös érdeklődésre tarthat számot tapasztalataink cseréje az oktatás, az egészségügy reformja, valamint a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés terén. Jorge Pizarro Soto szenátusi elnök ismertette a 2014 márciusában hivatalba lépő új balközép chilei kormány terveit.

Edmundo Eluchans Urenda képviselőházi elnök jelezte, hogy vezetésével rövidesen törvényhozói delegáció látogat Budapestre a parlamenti kapcsolatok erősítése céljából. A kongresszusi találkozókon részt vett a magyar származású Antonio Horvath Kiss szenátor, a magyar–chilei baráti tagozat vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy a magyar oktatási és tudományos kapacitásban rejlő lehetőségeket jobban meg kell ismertetni Chilében.

A Külügyminisztérium közlése szerint minden tárgyalópartner kiemelte: szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a magyar nagykövetséget a külügyminiszter hivatalos útja során nyitotta meg.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.