2014. január. 05. 19:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 05. 18:58 Világ

Véres választás: 18-an meghaltak, tüzeltek a tüntetőkre

Az ellenzék bojkottja mellett és súlyos erőszakcselekmények közepette tartották meg vasárnap a parlamenti választásokat Bangladesben. A rendőrség közlése szerint tizennyolcan haltak meg, és több száz szavazóhelyiséget felgyújtottak szombat este óta.

Nem kétséges, hogy a Sejk Haszina Vazed kormányfő vezette Avami Liga (AL) és szövetségesei győztek, hiszen jelöltjeiknek a 300 választókerületből 153-ban nem volt vetélytársuk. Az első eredmények szerint az AL a többi körzetben 59, szövetségesei pedig - szintén ezekben - 19 képviselői helyet szereztek meg.  

A legsúlyosabb erőszakcselekmények az északi Bogra körzetben történtek, amely a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) erősségének számít. A bograi rendőrfőnök úgy nyilatkozott, hogy a helyzet rendkívül veszélyes, tüntetők ezrei támadták meg a rend őreit számos szavazóhelyiségnél, és gyújtópalackokkal dobálták meg őket.

Hasonló hírek érkeztek az ugyancsak északi Rangpurból, ahol a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre, akik megpróbáltak elfoglalni egy szavazóhelyiséget. A szomszédos Nilpamariban is rálőttek a rendőrök kéttucatnyi rendbontó tüntetőre.

A BNP szombaton kétnapos általános sztrájkra és a választások teljes bojkottjára szólította hívta fel a lakosságot, az ellen tiltakozva, hogy a kormányfő nem jelölt ki független testületet a szavazás felügyeletére. Sejk Haszina Vazed elutasító magatartása vezetett az erőszakcselekményekhez. Majd a BNP vasárnap újabb 48 órára szóló sztrájkfelhívást tett közzé.

A párt közölte, hogy csak saját aktivistái közül 22-t öltek meg a rendőrök, ami ellentmond a rendőrség által megadott adatoknak.

Október óta százötven halálos áldozatot követeltek a politikai indíttatású összetűzések Bangladesben az AL és a BNP hívei között, és a halottak száma elérheti az 500-at is az utóbbi egy évben.

Hirdetés
hvg360 Révész Sándor 2025. január. 29. 19:30

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Száz évvel ezelőtt, 1925. január 29-én született Budapesten az utolsó magyar vándorbábos, az igazságosztó ököljog, a magyar huszárvirtus népi örökségét hordozó Vitéz Lászlót a galiciáner zsidó nagyapjától megöröklő Kemény Henrik. Minden rezsimben megkeserítették az életét, és minden rezsimben imádta a közönség. Nyolcvan évet töltött el a paraván mögött.