2013. december. 27. 13:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 27. 13:40 Világ

200 ezer forintnyi korrupcióért előzetesben egy politikus Romániában

A korrupcióval gyanúsított Gheorghe Coman konzervatív párti parlamenti képviselő előzetes letartóztatásba helyezését engedélyezte idei utolsó ülésén, pénteken a román törvényhozás alsóháza.

Gheorghe Comant befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A politikus állítólag egy pártrendezvény háromezer lejes (200 ezer forint) költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfogni.

A romániai törvényhozók esetében csak akkor indíthat bűnvádi eljárást az ügyészség, ha ahhoz a kétkamarás parlament érintett háza is hozzájárul. A román parlament több esetben is elutasította a DNA által meggyanúsított politikusok mentelmi jogának felfüggesztését.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.