2013. december. 26. 19:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 26. 19:13 Világ

Az Egyesült Államok Hellfire rakétákat küldött Iraknak az al-Kaida elleni harchoz

Iraki hírszerzési és katonai vezetők csütörtökön közölték, hogy Washington rakétákat küldött az arab ország részére az al-Kaida nevével fémjelzett terrorizmus elleni harchoz.

A nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint december 19-én 75 Hellfire típusú levegő-föld rakéta érkezett Irakba, és a jövőben további fegyverek szállítása várható. A rakétákat jelenleg négy iraki King Air légcsavaros repülőgép használja az ország nyugati részén, a szíriai határ menti sivatagos vidéken folyó nagyszabású műveletben.

A The New York Times csütörtöki számában megjelent írás szerint a Hellfire rakétákon kívül Washington a tervek szerint 10 darab, pilóta nélküli megfigyelő-felderítő repülőgépet (drónt) is szállít Iraknak. A fegyverek fő célpontjai az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Iraki és Levantei Iszlám Állam táborai a nyugat-iraki al-Anbár tartományban.

A lap szerint a ScanEagle típusú drónokat március végéig szállítják le, feladatuk e táborok pontos helyének bemérése lesz. A lap azt is tudni véli, hogy az amerikai terrorellenes hírszerző szolgálatok már felderítették az al-Kaida táborait, és ezeket az információkat megosztották az irakiakkal.

Két évvel az amerikai katonák távozása után - és a szomszédos Szíriában dúló polgárháború hatására - Irakban újra fellángolt az erőszak. Az AFP kórházi és biztonsági forrásokból származó értesülések alapján történt számításai szerint 2013-ban több mint 6700 ember halt meg erőszakos cselekményekben Irakban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.