2013. december. 17. 20:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 17. 20:39 Világ

Útadót csalt a jobb közlekedési morálért kampányoló görög miniszter

Útadócsalás miatt őrizetbe vettek kedden Görögországban egy volt közlekedési minisztert, aki pár éve kampányt vezetett a görögök autózási moráljának és szokásainak javításért.

A 62 éves Michalisz Liapiszt azért állították meg rendőrök Athéntól keletre, mert terepjárójával nem állt meg egy stoptábla előtt. Az iratok ellenőrzése során kiderült, hogy a luxusautó rendszáma hamis, és a kocsi még biztosítva sincs. Az autón lévő rendszám egyezett a kocsi eredeti rendszámával, de a táblák másolatok voltak: az eredetit ugyanis a volt miniszter leadta az adóhatóságnak, hogy mentesüljön az idei útadó alól. Ezzel viszont ki is vonta autóját a forgalomból, így azzal nem  közlekedhetett volna. 

Liapisz - aki 2009-ben visszavonult a politikai életből - az egyik legtekintélyesebb görög politikuscsalád tagja, és 2011-es vagyonnyilatkozata szerint 28 ingatlan van - köztük luxusvillák - az ő és felesége nevén. Ugyanerre az évre szólóan 109 ezer euró - 33 millió forint - jövedelmet vallott be. Luxusautója után az idei évre ennek az összegnek jószerivel csupán a századát, 1320 eurót - 400 ezer forintnyi összeget - kellett volna befizetnie útadóként. A rendőrök előtt azzal védekezett, hogy a kocsit nem is használja, csupán megjáratta, hogy töltődjön az akkumulátor. A rendőrök azonban  bilincsben vitték el. 

Pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy őrizetbe vesz a rendőrség Görögországban olyan befolyásos politikust, mint a konzervatív irányvonalú volt közlekedési miniszter. A változás - jegyzi meg az AP amerikai hírügynökség - azt mutatja, hogy a hatóságokon belül is forr a harag az ország politikai elitjével szemben, amelyet felelősnek tartanak a katasztrofális pénzügyi és gazdasági helyzetért. 

Ahogy csökkentek a jövedelmek és emelkedtek az adók, görögök ezrei adták le autójuk rendszámtábláját elfogadva, hogy nem közlekednek járművükkel közutakon, és azzal csakis magánterületen parkolnak. Liapisz 2004 és 2007 között volt közlekedési miniszter. Most csalás, hamisítás, az adóhatóság félrevezetése és biztosítás nélküli jármű vezetése van a rovásán.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.