Világ MTI 2013. december. 11. 06:11

Uruguay a füvezők új paradicsoma lett

Megszavazta az uruguayi törvényhozás kedden azt a jogszabályt, amely a fogyasztás után engedélyezi a marihuána korlátozott mértékű termesztését és eladását is.

A dél-amerikai ország első lett a világon, ahol a teljes előállítási és értékesítési lánc törvényessé válik. Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerve (INCB) szerint a törvény ellentétes az Uruguay által is aláírt 1961-es nemzetközi egyezménnyel. 

A José Mujica államfő kezdeményezte jogszabály célja elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is. A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember, a gyógyszer-kereskedelmi ágazat, és nem ért vele egyet a lakosság 60 százaléka sem. 

A törvény szerint a felnőtt uruguayiak havonta 40 grammnyi marihuánát legálisan vásárolhatnak a kijelölt gyógyszertárakban, illetve hat kendertövet (csoportba tömörülve pedig akár százat is) szabadon ültethetnek.

A világ egyes országaiban nem büntetik a marihuána birtoklását, Hollandiában pedig az eladását, illetve orvosi célú termesztését is engedélyezték. Az Egyesült Államokban Coloradóban és Washington államban tavaly óta szabad a fogyasztása kis mennyiségben, élvezeti cikként. Hasonló a szabályozás Mexikóban, Argentínában és Chilében is.

Uruguay azzal lépett ennél előbbre, hogy jogosultságot kapott mind a termesztés, mind az eladás, egyéb - nem orvosi - célok esetében is. A szer fogyasztását egyébként négy évtizede már nem büntették az országban. Az új jogszabály áprilisban lép életbe.

Hirdetés