2013. december. 11. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 11. 18:39 Világ

Három gyerek közül egy nem létezik

Mintegy 230 millió gyermek születését soha nem anyakönyvezték, azaz világszerte minden harmadik öt éven aluli gyermek hivatalosan nem is létezik - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szerdán közzétett jelentéséből.

"Az anyakönyvezés több mint egy jog. Így ismerik el először a társadalmak egy gyermek identitását és létezését. A születés regisztrálása a kulcs ahhoz, hogy garantálják, nem hagyják magukra a gyermekeket, nem fosztják meg őket jogaiktól, nem zárják ki őket hazájuk fejlődéséből " - idézték a szervezet honlapján Geeta Rao Guptát, az UNICEF vezérigazgató-helyettesét.

A Minden gyerek születési joga: egyenlőtlenségek és tendenciák az anyakönyvezésben című jelentés 161 ország adatainak statisztikai elemzését gyűjti össze, és bemutatja a legfrissebb elérhető adatokat és becsléseket az anyakönyvezésről.

2012-ben globálisan csak az újszülöttek mintegy 60 százalékát anyakönyvezték. Térségenként igen eltérőek az arányok: a legkevesebb gyermeket Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában regisztrálták hivatalosan.

A legalacsonyabb szintű az anyakönyvezés Szomáliában (3 százalék), Libériában (4), Etiópiában (7), Zambiában (14), Csádban és Tanzániában (16), Jemenben (17), Bissau-Guineában (24), Pakisztánban (27) és a Kongói Demokratikus Köztársaságban (28 százalék).

Sok esetben még ha anyakönyvezik is a gyermeket, nincs róla hivatalos irat. Kelet- és Dél-Afrikában például csak az anyakönyvezett gyermekek felének van születési anyakönyvi kivonata. Globálisan minden hetedik gyermeknek nincs anyakönyvi kivonata. Néhány országban ennek oka a megfizethetetlen költségek. Egyes országokban nem is adnak ki anyakönyvi kivonatot, és ezáltal a családoknak nincs hivatalos irata a gyermek születéséről.

A születésekor nem anyakönyvezett vagy a személyazonossági dokumentumok nélküli gyermeket gyakran kizárják az oktatásból, az egészségügyi ellátásból és a szociális háló védelméből. Ha a gyermekek elszakadnak szüleiktől, például természeti katasztrófák, konfliktusok idején vagy kizsákmányolás következtében, egyesítésük a családdal sokkal bonyolultabb, ha nincs róluk hivatalos dokumentum - hívja fel a figyelmet a jelentés.

Az anyakönyv, mint egy ország polgári nyilvántartásának alapvető eleme erősíti a fontos minőségi statisztikák elkészítését, segíti a tervezést, a kormányok hatékony működését az országokban. A társadalmak soha nem lesznek igazságosak és befogadóak addig, amíg nem veszik nyilvántartásba az összes gyermeket. Az anyakönyvezésnek hosszan ható következményei vannak, nemcsak a gyermek jólétét illetően, hanem közösségeik és az országok fejlődését tekintve is - mondta Rao Gupta.

Az ENSZ Gyermekalapja szerdán kiadott egy kézikönyvet az anyakönyvezésről azok számára, akik szerte a világban ezzel foglalkoznak.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.