2013. december. 10. 09:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 10. 09:44 Világ

"Kubitschek összeesküvés és politikai merénylet áldozata lett"

Nem balesetben halt meg Juscelino Kubitschek egykori brazil elnök, hanem a katonai junta meggyilkoltatta - közölte hétfőn annak a vizsgálóbizottságnak az elnöke, amelyet az 1964 és 1985 közötti katonai diktatúra bűneinek kivizsgálására állítottak fel Sao Paulóban.

Kubitschek 1956-tól 1961-ig volt Brazília államfője. Hivatali ideje után szenátor volt, de a hatalomra kerülő katonai junta megfosztotta őt mandátumától és polgári jogaitól. 1976. augusztus 22-én halt meg látszólag egy autóbalesetben Resende város közelében.

"Nincs kétségünk afelől, hogy Juscelino Kubitschek összeesküvés és politikai merénylet áldozata lett" - jelentette ki újságírók előtt Gilberto Natalini, a bizottság elnöke. Hozzátette, hogy az egykori államfő meggyilkolásának körülményeiről részletes jelentést hoznak nyilvánosságra másnap.

A brazil hivatalos álláspont szerint 400-an váltak a katonai diktatúra áldozatává. Az 1979-es amnesztiatörvény miatt azonban eddig senkit sem állítottak bíróság elé a korabeli bűncselekmények miatt.

Václav Havel néhai cseh köztársasági elnök 1996-ban posztumusz Tomás Masaryk-érdemrenddel tüntette ki Kubitscheket.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.