2013. december. 01. 09:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 01. 09:40 Világ

Koszovóban megkezdődött a második forduló

Megkezdődött a koszovói helyhatósági választások második fordulója vasárnap reggel. A voksolásra jogosult több mint 1 millió 371 ezer ember 25 település polgármesteréről dönthet a második körben.

A helyszíni jelentések szerint a szavazóhelyiségek környékét fokozottan felügyelik a koszovói rendőrségnek, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erőnek (KFOR) és az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) a rendfenntartói. Zeljko Bojic, a koszovói rendőrség körzeti vezetője korábban azt mondta, hogy vasárnap 300 rendőr biztosítja a szavazóhelyiségeket, de szükség esetén több egységet is bevetnek. 

A szavazást ezúttal is helyi megfigyelők, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői kísérik figyelemmel. A választások első fordulóját november 3-án tartották, akkor 13 település polgármesterét választották meg. A szavazóhelyiségek 19 óráig tartanak nyitva, a hivatalos jelentések szerint az előzetes eredményeket 22 óra körül teszik közzé, a végleges eredményeket pedig legkésőbb december 3-ig.

A koszovói választások jelentősek Szerbia és Koszovó európai uniós integrációja szempontjából is. Belgrád 2008 óta nem hajlandó elismerni egykori déli tartománya függetlenségét, de amennyiben békésen folynak le a mostani választások, az Európai Tanács decemberi ülésén pozitív döntés születhet arról, hogy Brüsszel megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.