2013. november. 18. 21:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 21:15 Világ

Újabb űrszondát küldtek a Marsra

Elindult a Mars felé az amerikai űrkutatási hivatal MAVEN nevű űrszondája, amelynek segítségével a vörös bolygó történelméről és légkörének elvesztéséről szeretnének többet megtudni a szakemberek. A 2,45 tonnás űrszondát egy Atlas-5 típusú hordozórakétával indították el a floridai Cape Canaveralről közép-európai idő szerint 19 óra 28 perckor.

A MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution Mission) szonda tíz hónapon át utazik, míg elér céljához. Több mint 700 millió kilométer megtétele után várhatóan 2014. szeptember 22-én érkezik a vörös bolygóhoz.

A NASA-nak ez a 21. Mars-missziója az 1960-as évek óta, de az első olyan, amely a bolygó felső légkörének megértését szolgálja. Az eddigi Mars-expedíciók a bolygó felszínére összpontosítottak.

A Marsnak korábban sűrűbb volt a légköre, amely alkalmas volt ahhoz, hogy víz legyen a felszínén. Egy jelentős éghajlati változás miatt azonban légköre nagy része a világűrbe szökött. A MAVEN mérései várhatóan lehetővé teszik, hogy pontosabban megismerhessék a szakemberek a Mars légkörének, éghajlatának, vizének történelmét.

Az űrszonda pályára állítása és a műszerek kalibrálásának öt hete után a szonda elliptikus pályára áll, amellyel minden szélességi fok alatt végezhet megfigyeléseket. Magassága 150 és 6000 kilométer között váltakozik majd.

A MAVEN felszerelését nyolc tudományos műszer alkotja, köztük a légköri gázok molekulaszerkezetének megállapítására szolgáló tömegspektrométer és az SWEA elektronikus napszélelemző.

A MAVEN a Mars kutatását szolgáló Scout amerikai program második missziója, költsége 671 millió dollár (147,5 milliárd forint).

A Marsot most a NASA két marsjárója és két orbitális pályán keringő műholdja, valamint az Európai Űrhivatal szatellitje kutatja, ehhez a flottához csatlakozik a MAVEN és a közelmúltban indított indiai űrszonda. 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.