Barroso: jövőre sem lesz schengeni tag Bulgária és Románia
Bulgária és a Románia nem lesz a schengeni övezet tagja 2014-ben – mondta kedden az Európai Bizottság elnöke, aki a francia TF1 televíziónak nyilatkozott. José Manuel Barroso szerint túl nagy az ellenállás az unión belül azzal szemben, hogy a két ország csatlakozzon a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelentő térségbe.
Emlékeztetett arra, hogy idén októberben a románok és a bolgárok belépése ellen emelt szót Franciaország, Hollandia és Németország – emlékeztetett.
Románia csatlakozási kérelmét már többször elutasították, és ezt azzal indokolták, hogy az ország hatóságai nem szállnak szembe elég hatékonyan a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel, nem képesek megteremteni saját határaik biztonságát, továbbá nem teljesítették a romák integrációjára vállalt kötelezettségeiket.
Bukarestben ezt másképp látják, úgy vélik, hogy minden feltételt teljesítettek. Több román szakértő úgy vélte: az elutasítás oka az, hogy jövőre lejárnak a bolgár és a román munkavállalókkal szembeni uniós munkaerő-korlátozások.
Románia és Bulgária 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és 2011 óta próbál a schengeni övezetbe is belépni. Azt azonban több tagállam addig nem támogatja, amíg a két ország nem mutat előrelépéseket a korrupció elleni harcban.