2013. október. 31. 12:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 31. 12:52 Világ

Magyar bordély a brit kollégiumban: felismerte a függönyt a gondnok

A Sussexi Egyetem egyik diákszállását is nyilvánosházként használta az a nagyrészt magyarokból álló ötfős banda, akik magyar prostituáltak szolgáltatásait kínálták 2011 óta több brit városban – derült ki az ügy bírósági tárgyalásán.

A négy magyar férfiből és egyikük angol barátnőjéből álló bandát azzal vádolják, hogy több mint 50 magyar nőt utaztattak Nagy-Britanniába, akik szállodákban, magánlakásokon és diákszállásokon kínálták szexuális szolgáltatásaikat – írta a bírósági tárgyaláson elhangzottakat idézve az Argus című lap.

A húszas és harmincas éveikben járó vádlottak – akik tagadták a vádakat – a gyanú szerint kiterjedt prostitúciós hálózatot működtettek, a brit szexmunkára érkező lányokat egy portálon keresztül hirdették. Többüket reptéri hotelekben szállásolták el, például a Gatwick reptérnél, itt fogadták a kuncsaftokat is. Pornófotózást is szerveztek nekik, és olyan távoli városokba is kiközvetítették őket, mint a skóciai Glasgow.

A tárgyaláson kiderült, hogy a Sussexi Egyetem kampuszának egyik diákszállása is nyilvánosházként szolgált.

Az egyetem gondnokának hívták fel a figyelmét egy olyan e-mailre, amelyben a kampusz területén hirdették az egyik magyar lányt. Az üzenetben szereplő fotón – amelyen félmeztelenül lehetett látni a prostituáltat – a gondnok felismerte az egyetemi szállásokra jellemző függönyöket és ágyneműt is. A férfi a bíróságon elmondta, hogy el is ment a szállásra, és ott egy lengén öltözött nőre bukkant, illetve nedves törlőkendőket és egy nagy doboz óvszert is talált.

A tárgyalás az előzetes kiírás szerint nyolc hétig tart majd a brit bíróságon.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.