2013. október. 31. 16:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 31. 16:42 Világ

Fejkendőben jelentek meg képviselőnők a török parlamentben

Tizennégy év óta először muzulmán fejkendőben jelentek meg képviselőnők a török parlament csütörtöki ülésén hírügynökségi jelentések szerint.

A fejkendőt viselő négy nő az iszlamista, konzervatív kormányzó párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselője. A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette AKP nemrég törölte el a muzulmán fejkendő közintézményekben való viselésének tilalmát. Ugyanakkor a korábbi rendelkezés továbbra is érvényben van a bírók, az ügyészek, valamint a katonai és biztonsági erők tagjai számára.

Noha a parlamentre nem vonatkoztak a korlátozások, a világi ellenzék rosszallása és a közintézményekre vonatkozó tiltó rendelkezés miatt a török parlament női tagjai eddig kerülték az iszlám vallás által előírt ruhadarab viselését.

Legutóbb 1999-ben lépett muzulmán fejkendőben képviselőnő a török parlament üléstermébe, akit akkor heves szóváltások közepette utasítottak ki a török honatyák.

A muzulmán fejkendő Törökországban érzékeny vallási szimbólumnak számít, amelyre a világi ellenzék a politikai iszlám térhódításának egyértelmű bizonyítékaként tekint.

Az államfő szerda este védelmébe vette a képviselőnők döntését, és elmondta: "bár az ellenzék politikai szimbólumról beszél, nem veszik figyelembe, hogy a fejkendő vallási előírás". 

Az AKP vezetése alatt 2008-ban eltörölték a muzulmán fejkendő viselésének tilalmát az egyetemeken, és később korlátozásokat vezettek be az alkoholeladásokra. Emiatt a kormányzat bírálói úgy vélik, hogy a kormányzat által elfogadott reformok a Musztafa Kemal Atatürk által 1923-ban megalakított szekuláris köztársaság alappilléreit támadják meg.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.