2013. október. 11. 10:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 11. 11:33 Világ

A gyilkosságot elismerte, de nem találja kislánya holttestét

Négy órán át keresték csütörtökön hiába annak a kislánynak a holttestét, akit másfél évig eltűntként kerestek Franciaországban, majd az anyja azt vallotta, hogy élettársa verte halálra, és közösen temették el.

Cécile Bourgeon, a másfél éven át keresett 5 éves Fiona anyja két hete vallotta be a rendőröknek, hogy bár egész Franciaországgal elhitette, hogy a kislánya egy parkból tűnt el, a gyermeket valójában az élettársa, Berkane Maklouf verte halálra, majd közösen eltemették.

A nő már korábban is megpróbálta megkeresni a helyet, ahol Clermont-Ferrand-ban elásták a gyereket, de eddig sem sikerült megtalálnia, csütörtökön pedig az amúgy már börtönben őrzött nő az ügyvédje és rendőrök kíséretében négy órán át próbálta megkeresni a sírt, ismét sikertelenül – írja a Le Figaro.

Egy körülbelül száz hektáros területről van szó Clermont-Ferrand városától délre fekvő tavak környékén, a rendőrök azonban hiába játszatták végig ismét az eseményeket a "zavart" nővel, a 26 éves Cécile Bourgeonnak nem sikerült megtalálnia a helyet, ahol elásták a gyermeket. A nő ügyvédje szerint az egyes helyszínek az erdőben nagyon hasonlítanak egymásra, a nőnek pedig csak szórványos emlékei vannak arról a napról.

Pénteken a nő élettársát, Berkane Makloufot fogják meghallgatni a rendőrök, akik azt remélik, hogy így majd többet megtudnak a gyermek holttestének hollétéről, bár a férfi eddig nem működött együtt a hatóságokkal, és azt állítja, hogy a kislány nem az ő ütéseibe halt bele, hanem megfulladt a saját hányásától.

A rendőrök emellett a kislány eltemetésének lehetséges helyszíne környékén egy lapátot és egy fekete zsákot is keresnek, amelyeket megtalálhattak az arra járók, és amelyek segítségével eltemették a kislányt.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.