Megvonná az egyiptomi segélyeket az USA
Az Egyiptomnak nyújtott, évi 1,5 milliárd dolláros katonai és gazdasági segély jelentős részének megvonását tervezi az Egyesült Államok.
A kelet-ázsiai országok Bruneiben zajló csúcstalálkozóján nevük elhallgatását kérő amerikai hivatalos személyek szerdán arról számoltak be, hogy az Obama-kormány erre vonatkozó bejelentése a hét második felére várható. Washington ugyanis a bejelentés előtt hivatalosan tájékoztatni kívánja az érintett feleket.
Megfigyelők szerint ez a lépés nem számít meglepetésnek, azt ugyanis az amerikai kormány már régóta fontolgatta. Az Obama-adminisztráció kezdettől fogva fenntartásokkal fogadta Egyiptom demokratikusan megválasztott elnökének, Mohamed Murszinak július 3-án a hadsereg által történt megbuktatását.
Washington azonban óvakodott attól, hogy a történteket katonai puccsnak minősítse, ez ugyanis kötelezővé tette volna a segélyek azonnali megvonását. Ehelyett a Fehér Ház mostanáig azt hangoztatta, hogy a katonai, illetve gazdasági segély változatlan folyósítása amerikai nemzetbiztonsági érdek.
Az amerikai álláspont megváltozásáról beszámoló AP hírügynökség jelentésében utalt arra, hogy az elmúlt hét végén újabb véres, csaknem 60 halálos áldozatot követelő összecsapások voltak Kairóban és több más egyiptomi városban is a megbuktatott elnök hívei és a hatóságok között. Az egyiptomi fővárosban pedig éppen szerdán jelentették be, hogy hivatalosan is feloszlatták a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista mozgalmat, s a július elején megbuktatott, erőszakra való felbujtással vádolt Mohamed Murszi elnök perét november 4-re tűzték ki.
Washingtoni értesülések szerint Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadói már augusztusban javasolták az elnöknek az Egyiptomnak nyújtott segélyek megvonását. Akkor azonban a szíriai események háttérbe szorították az Egyiptommal kapcsolatos megfontolásokat.
A Kairónak nyújtott amerikai segélyből 1,3 milliárd katonai, míg a fennmaradó hányad gazdasági segély. Ennek nagy részét a kormány kapta, ugyanakkor más szervezetek, illetve csoportok is támogatásban részesültek. Értesülések szerint Washington most a segélyek kormányzati részét függeszti fel.
A közel-keleti ország néhány szövetségese - mindenekelőtt Szaúd-Arábia és több öbölmenti ország - ugyanakkor a napokban azt ígérte: készek segíteni Egyiptomot az amerikai segély elmaradása esetén.