Észak-Korea ismét beizzíthatta atomreaktorát
Észak-Korea újraindította a jongbjoni nukleáris központban lévő atomreaktorát, amelyben korábban plutóniumot gyártott atomfegyvereihez - közölte kedden a dél-koreai hírszerzés a szöuli törvényhozással.
Két dél-koreai törvényhozó, Dzsung Csung Re és Cso Von Dzsin elmondta, hogy az ország titkosszolgálata egy parlamenti szakbizottságnak számolt be értesüléseiről. Dzsung irodája azt is közölte, hogy a hírszerzés szerint Phenjan augusztusban nagy hatótávolságú rakétájának hajtóművét is tesztelte, biztonsági tisztségviselők viszont azon véleményüknek adtak hangot, hogy ez nem jelenti azt, hogy a rakétakilövés is küszöbön állna.
A sztálinista ország vezetői áprilisban jelentették be a 2007-ben bezárt jongbjoni atomreaktor újraindításának szándékát. Azóta nem volt erről újabb hír, azonban a legújabb műholdfelvételeken a reaktor működésének jeleit fedezték fel. A jongbjoni atomreaktorban állították elő az észak-koreai atomprogramhoz szükséges plutóniumot. Az ország jelenlegi plutóniumkészlete becslések szerint elegendő 6-8 atombomba előállításához.
Észak-Korea az atomprogramja felszámolásáról kötött hathatalmi, "leszerelésért segély" néven emlegetett 2007-es megállapodással összhangban 2008-ban kezdte meg atomreaktorának leszerelését, majd ugyanabban az évben fel is függesztette a leszerelést, mivel az Egyesült Államok nem vette le a terrorizmust támogató országok listájáról.