Bonyodalmat okozhat, ha lemondanak a görög neonáci képviselők
Az Arany Hajnal görög neonáci párt 18 parlamenti képviselője burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy lemond mandátumáról. Ha ezt megtennék, időközi választást kellene kiírni helyük betöltésére, és az ehhez kötődő kampány csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet a súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő országban.
A párt ellen nyomozás folyik annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e a Pavlosz Füszasz antifasiszta rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsítják.
"Minden alkotmányos eszközt fel fogunk használni politikai becsületünk védelmére. Mindenféle forgatókönyv lehetséges. Ha az ország a bizonytalanság örvényébe kerül, akkor ezért a felelősség azokra hárul majd, akik az Arany Hajnalt vádolják, nem pedig ránk" – mondta Nikosz Mihaloliakosz, a párt vezetője csütörtök este, amikor távozott a parlamentből.
Az Arany Hajnal tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, és politikai lejárató kampányt gyanít az ügy mögött. A gyilkosság azonban viharos reakciókat váltott ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiban, több görög városban összecsaptak a rendőrök és a tüntetők a hét elején.
Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a gyilkosság óta harmadával csökkent az Arany Hajnal támogatottsága.