Erdélyi származású képviselő is ül a Bundestagban
A bajorországi keresztényszociális unió (CSU) színeiben megválasztott Bernd Fabritius személyében erdélyi szász származású képviselője is van a hét végén megválasztott német parlamentnek - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.
Az erdélyi Szászágotán (Agnita) és Nagyszebenben felnőtt 48 éves Bernd Fabritius 1985-ben telepedett ki Németországba, de erdélyi gyökereit soha nem tagadta meg. Megőrizte román állampolgárságát, és az erdélyi szászok megannyi németországi civil szervezetében tevékenykedett. Jelenleg a Münchenben bejegyzett Erdélyi Szászok Egyesületét vezeti.
Bernd Fabritius a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a Németországban élő romániai származásúak hangja kíván lenni a Bundestagban, és reményét fejezte ki, hogy képviselőként szülőhazája "valós és hihető" bemutatásával javíthat Románia imázsán.
A német ajkú szászokat II. Géza magyar király telepítette be a 12. század közepén Erdélybe, ahol évszázadokon át autonóm közösségként fejlődhettek. Az 1910-ben még 250 ezres közösség mára csaknem eltűnt Romániából. A Ceausescu-diktatúra idején kezdődött, majd 1989-ben felgyorsult kivándorlási hullámot követően a romániai szászok száma mára már nem éri el a tízezret.