Világ MTI 2013. szeptember. 23. 09:38

Semjén: Ferenc pápa "rögtön igent mondott" Áder meghívására

Az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt szerint Ferenc pápa nagyon pozitívan viszonyult a magyarországi meghíváshoz, 2016-ban Budapester látogat.

Az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a Szentszék igen nagyra értékelte a magyar-vatikáni szerződés részleges módosításáról a közelmúltban született kormánydöntést. Erről Semjén Zsolt hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Kiemelte: a változásokról múlt heti vatikáni látogatásuk során tájékoztatták a Szentszéket.

A módosítások értelmében biztosítják az egyenlő finanszírozást a megváltozott körülmények között, valamint a katolikus felsőoktatás megfelelő finanszírozását. Kitér továbbá a módosítás a hitoktatás megfelelő pénzügyi fedezetére, a csoportlétszámoktól a hitoktatók díjazásáig. 

MTI / Beliczay László

Felidézte: azért kellett áttekinteni a vatikáni megállapodást, mert új alkotmány és egyházi törvény született, teljesen átalakult a közoktatás rendszere, és mások az adótörvények. A szöveget a kormány és a Szentszék egyaránt jóváhagyta, hamarosan megtörténik az aláírása, a parlament általi ratifikálása és az okmánycsere - jelezte Semjén Zsolt. 

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese rámutatott: a megbeszélések egyik és legfontosabb súlypontja volt, hogy Szent Márton születésének 1700. évfordulójára, 2016-ban magyarországi lelkipásztori látogatásra hívja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a pápát, amihez csatlakozik a magyar állam is. Ezt tolmácsolta Áder János köztársasági elnök.

Ferenc pápa nagyon pozitívan viszonyult a meghíváshoz, és rögtön igent mondott - jelezte Semjén Zsolt, aki hozzátette: következő lépésként diplomáciai csatornákon is eljuttatják a formális meghívást.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.