Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Angela Merkel megdöbbentő népszerűsége átütött a vasárnap tartott német parlamenti választásokon: a kizárólag a kancellár személyére építő kampány régóta nem látott győzelmet hozott a kereszténydemokratáknak. Mivel koalíciós partnerük, a liberális párt 64 év után kiesett a parlamentből, új partner után kell nézniük. Márpedig Merkel nem könnyű eset: az FDP mellett az SPD is azt követően könyvelte el története legsanyarúbb vereségét, hogy előtte négy éven át közreműködtek Merkel kormányában. Most újra a szocdemek vagy esetleg a zöldek következhetnek. Már ha van hozzá merszük.
Kis híján abszolút többséget szerzett vasárnap az Angela Merkel népszerűségére építő kampány a CDU-nak, pedig az első Adenauer-kabinet, vagyis 1949 óta nem fordult olyan elő Németországban, hogy a CDU egyedül kormányzott. A közel 42 százalékos CDU-támogatottság (az előzetes hivatalos végeredmény szerint 41,5 százalék) az utóbbi 15 év legjobb eredménye a párt számára, és a négy évvel korábbihoz képest is hét százalék pluszszavazatot jelent.
A kereszténydemokraták számára a koalíció elkerülhetetlen: a következő 30 napban partnert kell találniuk. Erre a választási matematika alapján két megoldás jöhet szóba: a szociáldemokratákkal kötött nagykoalíció, vagy a közös kormányzás a Zöldekkel. Mindkettőre vannak érvek és ellenérvek.
A bajor hatás
A vasárnapi választások legnagyobb – mondhatni történelmi – vesztesei egyértelműen a liberálisok, akik legutóbb még 14 százalék felett teljesítettek, most pedig kihullottak a parlamentből. Már 2009-ben is úgy tűnt, hogy a párt túlnyerte magát – sok CDU-szimpatizáns szavazott át, csak azért, hogy a nagykoalíciót megszüntetve végre helyre lehessen állítani a CDU/CSU–FDP jobboldali kormányzást. Mivel a liberálisok alig egy hete csúnyán leszerepeltek a bajor tartományi választásokon, és kiestek a tartományi parlamentből, a hvg.hu a liberálisok választási központjában várta ez eredményeket, hogy jelen legyen, amikor kiderül, van-e esélye a jelenlegi kormányzati konstelláció folytatásának.
Már az urnazárás utáni első felmérések azt mutatták, hogy az FDP-nek valószínűleg nem jön össze a minimum, így egy örökös Bundestag-tagtól búcsúzik a szövetségi parlament. (Az FDP végül 4,8 százalékon ragadt be.) Most fordult elő először, hogy hiányzott a FDP helye a köztévé választási műsorából („Elefántok kerekasztala”), melybe a parlamentbe beválasztott pártok listavezetőit szokták meghívni röviddel az urnazárás után, hogy értékeljék az eredményeket. (A műsor első adását 1969-ben sugározták.)
A választási központban Martin Lindner, az FDP frakcióvezető-helyettese rezignáltan reagált a tényekre: leginkább az zavarta, hogy egy olyan párttal küzdenek egyszerre a bejutásért, amely távol áll a liberális eszméktől. A néhány hónapja párttá szerveződött euroszkeptikus Alternative für Deutschlandra (AfD) gondolt, amely végül szintén elmaradt az ötszázalékos bejutási küszöbtől (4,7 százalék).
Az FDP-sek a súlyos zakót azzal magyarázzák, hogy egyetlen nevükhöz fűződő sikerük se volt az elmúlt négy év alatt, az adócsökkentési javaslatuk elbukott, és rájuk ragadt a jobban keresők pártja (Partei der Besserverdiener) jelző. Ez utóbbi nemcsak szociális érzéketlenséget sugall, hanem azt is, hogy kiemelten csak bizonyos választói csoportokra koncentrálnak. Több mint 2,2 millió szavazót szívott el tőlük a CDU, 500 ezernél többett az SPD és 450 ezret az euroszkeptikusok. Merkel kampánya végig azt hirdette, hogy nem támogatják az ún. kölcsönszavazatokat: aki a kancellárasszonyt szeretné, az mindkét voksát a CDU-ra adja. A párt levonta 2009 tanulságait, amikor sokan átszavaztak az FDP-re, hogy kiválthassák a nagykoalícióból az SPD-t az FDP-re: ezt ugyanis akkor olyan sok szavazójuk lépte meg, hogy az nagyban lerontotta az eredményüket.
A mérleg nyelve
A szavazatszámlálás első órájában nagyon jól tartotta magát az Alternatíva Németországnak párt. Egy tizedre volt csak a bejutási küszöbtől, így nagyon sok újságíró lelépett a liberálisoktól, hogy az euroszkeptikusoknál várja be, bejutásukkal megakadályozzák-e a CDU abszolút többségét. (Az este folyamán átmenetileg volt olyan időszak, amikor a CDU 2-4 fős többséget is magáénak tudott a teljes ellenzékkel szemben az előzetes adatok szerinti mandátumbecslés alapján, amennyiben az FDP és az AfD is kívül reked a Bundestagon.) Az AfD végül maradt parlamenten kívüli erő: ennek ellenére szinte euforikus volt a hangulat, különösen amiatt a váratlan esemény miatt, hogy tőlük függött, Merkel egyedül kormányozhat-e. Bernd Lucke, a párt kancellárjelöltje az eredményhirdetés után 2 és fél órán át szüntelenül interjúkat adott. Végül arra jutott, sebaj, hogy kimaradtak. Az Európai Parlamenti választáson az AfD elemében lehet.
Az SPD-Zöldek kombó, mint – a schröderi örökségre visszatekintve logikusnak tetsző – kormányzati alternatíva megbukott. A szociáldemokraták valamelyest javítottak támogatottságukon az előző választásokhoz képest (nagyjából két százalékkal 25,7 százalékra növelve azt), de a kétszámjegyű szavazatarányt elvétő Zöldekkel (8,4 százalék) együtt ez iszonytatóan kevés volt a győzelemhez. Voltak már korábban is spekulációk arról, hogy adott esetben a posztkommunista szövetséget, a Linkét bevonva váljanak kormányképes szövetséggé, de akkora fölénnyel lett a CDU a legerősebb parlamenti erő, hogy ezt a dolgot senki sem erőltetheti – így hát a karantént a Linkével szemben a piros-zöldek változatlanul fenntartják.
A Linke a harmadik legnagyobb parlamenti erő lett: abszolút megkerülhetetlen a baloldal számára, emiatt (feltehetőleg új arcokkal) a közeledés is megindulhat majd a három párt (SPD, Grüne, Linke) között. Igaz, azt nehéz megemészteni, hogy a Linke a saját politikai oldaláról visz el a legtöbb szavazót.
Ahogy intézte a dolgokat, az bejött
Azzal kapcsolatban szemernyi kétség sem lehet, hogy ezt a választást a CDU-nak Angela Merkel nyerte meg. Nem a programjával, mert arról keveset beszélt, hanem azzal, ahogy a dolgokat eddig intézte, és ahogy sikerült megnyernie az emberek bizalmát, hogy a dolgok a továbbiakban is elintéződnek majd. Merkel a Helmut Kohl-i időkhöz képest teljesen átalakította a CDU választói közönségét: nagyon sok városi szavazót hozott például, és azok közül is megnyert több, mint 1,2 millió főt, akik nem szoktak elmenni a választásokra. Merkelnek nagy szerepe volt abban, hogy emelkedett a választási részvétel (73 százalékra, amennyit Magyarországon csak a 2002-es választások második fordulójában mértek).
A kancellár első nyilatkozatában kifejezte, hogy nem gondol az abszolút többségre, és hogy nem szeretne egyedül kormányozni, ugyanakkor hozzátette: „lehet, hogy nem talál senkit, aki akarna velünk valamit kezdeni”. Ez egyébként nem lenne csoda. Merkel a koalíciós nászban leginkább egy imádkozó sáskához hasonlít, aki mire vége a násznak, elfogyasztja az urát. Merkellel eddig a kisebb koalíciós partner mindig a rövidebbet húzta: az SPD 2009-ben története legrosszabb választási eredményét érte el, az FDP, a történelmi partner – pedig egyenesen kipottyant a parlamentből.
A szociáldemokraták annak idején megszavazták az ország versenyképességét hosszú távon garantáló, ugyanakkor a jövedelmeket megvágó Agenda 2010-et, valamint a válságot követő takarékossági intézkedéseket, és az eurókrízis kezelését. Ez pedig menekülésre késztetett sok szavazójukat, amiből máig sem tértek teljesen magukhoz. Noha plebejusabb programmal indultak most (például kötelező minimálbér bevezetése), nem passzolt hozzá kancellárjelöltként az előző kormány („az SPD értékeit eláruló”) pénzügyére, Peer Steinbrück.
Koalíciós póker
Steinbrück szerint az SPD megint pórul járhat a CDU junior partnereként, és az esti választási műsorban nem is rejtette véka alá, inkább azt tanácsolja pártjának, hogy maradjon ellenzékben. Persze ez már lehetett a koalíciós póker része, hiszen „nehéz tárgyalások vezetnek az esetleges megegyezésig”, és minden érintett minél jobb pozícióból szeretne indulni. A koalíciós egyezkedésnél ugyanakkor fontos szerepet játszik, hogy Németország föderalista állam, ahol a tartományoknak is saját kompetenciái és parlamentje van, és a szövetségi parlament második kamaráján (Bundesrat) keresztül, ami a tartományok kormányzati összetételét képezi le, befolyásuk van a jogalkotás folyamatára. Vagyis egy ellenzéki többségű Bundesrat könnyen megvétózhatja a Bundestag törvényeit. Márpedig a 16 német tartomány közül tízben jelenleg zöld vagy szociáldemokrata miniszterelnök kormányoz.
Ezért is volt érdekes a Bundestag-választással párhuzamosan futó hesseni tartományi választás, ahol ugyan az eddigi CDU-s tartományi elnök, Volker Bouffier győzött, és végül az FDP is becsussszant (5,0 százalék), ennek ellenére a konzervatívok nem tudnak kormányt alakítani. A helyi CDU az SPD-re vagy a Zöldekre van utalva, vagy kísérletként összeállhat a baloldali olajfa-koalíció.
A Zöldeknek újra kell gondolniuk a szövetségi politikájukat
Ha Merkel a következő négy évben valamilyen reformot szeretne megvalósítani, nem ártana, ha a kezdeményezései nem buknának el a Bundesraton. Ezért a nagykoalíciónak ebből a szempontból mindenképp volna értelme. Ugyanakkor egy kisebb szövetséges párt azért jobb, mint egy néppárt, mert az utóbbinak túl sok választói igényre kell figyelnie, egy kisebb pártra rá lehet lőcsölni a reformbuzgóságot, viszont az esetleges politikai siker együtt aratható le.
Merkel az élére állt az energiafordulatnak és az atomerőművek lekapcsolásának, ami olyannyira bejött, hogy míg a Zöldekről másfél éve még azt kezdték hinni, hogy támogatottsága alapján néppárt is lehetne (25 százalék körül is mérték a pártot), mára ez a népszerűség teljesen leamortizálódott. Emiatt is rosszabb a CDU és a Zöldek viszonya, mint akár 1999-ben. A kampányra az SPD és a Zöldek is adóemeléssel készültek – ez a CDU-nak nem annyira tetszik. De a Zöldek választói között is vannak öko-gazdagok, akik a Jürgen Trittin listavezető reklámozta adóemelést elutasították. Egy zöld-fekete koalícióhoz nagyon sok mindennek kellene változnia (például a Zöldek vezetésének), de az elemzők szerint mindkét párt teljesen új választói csoportokat tudna elérni. Kérdés, hogy milyen áron. Azt a Zöldek is látják, hogy az SPD-Zöldek partnerség nem elég acélos, Trittin meg is jegyezte, hogy a Zöldeknek újra kell gondolni politikai orientációukat. Lehet ez akár egy jelzés is Merkel felé, mondván: a Zöldeket nemcsak a szociáldemokraták és a Baloldal között lehet elképzelni, hanem hívei konzervatív körökben is vannak.
Semmiképp sem lesz tehát egyszerű a CDU feladata, hogy megtalálja a koalíciós partnerét: ha ez véletlenül nem jönne össze 30 napon belül, akkor az államfő új választásokat is kiírhat.
