Ismét utcára vonultak a bukott Murszi elnök hívei Egyiptomban
Tiltakozó akciókat tartott Kairóban és a Nílus-delta több városában pénteken az egyiptomi Muzulmán Testvériség, egy hónappal kairói sátortáborainak véres felszámolása után, és a megmozdulások néhány helyen összecsapásokba torkolltak.
A megbuktatott Mohamed Murszi elnök híveinek ezrei a fővárosban a pénteki nagyima után kezdték meg "Hűség a mártírok véréhez" jelszóval meghirdetett tüntetésüket az átmeneti katonai kormányzat ellen. A kivezényelt katonák és rendőrök úttorlaszokkal akadályozták meg a tiltakozókat abban, hogy a naszrvárosi Rabaa el-Adavíja mecsethez vonuljanak.
Egy hónappal ezelőtt, augusztus 14-én a hadsereg erőszakkal felszámolta a július elején megdöntött Murszi elnök tiltakozó híveinek két sátortáborát a Rabaa el-Adavíja, valamint a gízavárosi an-Nahda téren.
A hadsereggel szembefordulók ugyanakkor rendőrőrsökre és keresztény intézményekre támadtak. Egy nap alatt több mint 600 ember vesztette életét a véres összecsapásokban. A Muzulmán Testvériség azóta követeli, hogy helyezzék vissza az államfői posztra a hatalomból július 3-án eltávolított Murszit.
Alexandriában és a fővárostól mintegy száz kilométerre fekvő Mahallat-el-Kubrában (el-Garbíja tartomány) a biztonsági szervek szerint összecsapások voltak a testvériség hívei és ellentüntetők között. Mahallatban és a közeli Tantában a rendőrség könnygázt vetett be az összecsapások feloszlatására.
A youm7 egyiptomi hírportál arról számolt be, hogy a Kairótól északnyugatra fekvő Abu-Kbírben (es-Sarkíja tartomány) tíz ember megsebesült, amikor a tüntetők és a testvériség ellenfelei kövekkel és sörétes puskákkal támadtak egymásra.
Kairó utcáin a katonai kormányzatot támogató ellentüntetők is felvonultak péntek délután. Többen "Nemet a terrorra - igent a rendre" feliratú transzparensekkel vonultak, mások Abdel-Fattah asz-Szíszinek, a hadsereg főparancsnokának portréját emelték a magasba, éltetve őt, amiért meghiúsította az "iszlamista terv" megvalósítását az országban. Az al-Azhar iszlám egyetemtől induló ellentüntetést a Muzulmán Testvériséget nem támogató vallási vezetők hirdették meg. A résztvevők keresztet és félholdat együtt ábrázoló papírlapokat vittek a kezükben, az egyiptomi muzulmánok és keresztények egységét védelmezve.
A hadsereg pénteken folytatta az iszlamista fegyveresek elleni hadműveletét a Sínai-félsziget északi részén, ahol szemtanúk szerint a légierő több célpontot is támadott.