Nők ezreit gyilkolják meg Indiában hozományvita miatt
Óránként ölnek meg egy nőt Indiában a hozományt keveslő férjek és családtagjaik, a gyilkossághullámért nőjogi aktivisták szerint részben az ország gazdasági fejlődése okolható.
Indiában a statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 8233 nőt gyilkoltak meg a hozománnyal kapcsolatos nézeteltérések miatt. Sokakkal brutálisan végeztek: benzinnel öntötték le és felgyújtották őket.
Az indiai törvények tiltják a hozomány felajánlását és elfogadását, a sok évszázados társadalmi szokásnak azonban a törvény ereje sem tud gátat szabni az 1,2 milliárdos országban. A férj családja gyakran még évekkel a házasság után is igényt tart arra, hogy rendszeres fizetséget kapjon a frigyért.
A hozomány minden társadalmi osztályon belül elterjedt, "arra még a tanult, művelt emberek sem mondanak nemet" – mondta Szuman Nalva, az újdelhi rendőrség nők elleni bűntényekkel foglalkozó munkatársa.
Nőjogi aktivisták a jelenségért részben az igazságszolgáltatást okolják, arra hivatkozva, hogy a hozományt tiltó törvények kiskapui kijátszhatók, a hozománnyal kapcsolatos bűncselekmények pedig csak az esetek harmadában végződnek elmarasztaló ítélettel.
Másrészt a jogvédők az ország gazdasági fejlődésével kapcsolatos társadalmi változásokat is felelőssé teszik a gyilkossághullámért. Az erőszakba torkolló vitákban gyakran szerepet játszik, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan a hozománnyal kapcsolatos elvárások és követelések is az egekbe szöktek.