Fontos várost buktak el a szíriai lázadók
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint az Aszadhoz hűséges erők elfoglalták Arihát, ellenzéki aktivisták szerint viszont még folyik a harc.
A szíriai kormányerők elfoglaltak kedden egy stratégiailag fontos várost az ország északi, túlnyomórészt felkelők által ellenőrzött részén – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Más ellenzéki aktivisták viszont arról számoltak be, hogy az Idlíb tartományban, az egyik jelentős főútvonal mentén található Ariháért még folyik a küzdelem a felkelők és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű katonák között.
A londoni székhelyű OSDH azt közölte: a szíriai rezsimhez lojális félkatonai alakulat, a Nemzeti Védelmi Erők megrohamozta és ellenőrzése alá vonta a települést. Ennek nyomán lehetővé válik a rezsim fellegvárának számító legfontosabb szíriai kikötőváros, Latakia és az Idlíb tartományban elszórtan állomásozó kormányerők közötti összeköttetés.