2013. szeptember. 02. 21:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 02. 21:08 Világ

Szíria: már a belső ellenzék is Aszadékat vádolja a gáztámadással

Az AFP francia hírügynökség szerint Szíria belső, megtűrt ellenzéke is Bassár el-Aszad elnököt vádolja a Damaszkusz egyik elővárosában történt gáztámadás végrehajtásával, és aljas bűncselekménynek nevezték azt.

Az AFP szerint az Egyeztető Bizottság a Nemzeti és Demokratikus Változásért nevű szervezet hétfőn közzétett nyilatkozatában úgy véli: "A vegyi fegyverek civilek elleni bevetése jelentős fordulat ebben a véres konfliktusban. Mindenkit, aki hozzájárult ehhez az aljas bűncselekményhez, meg kell büntetni. A felelősség mindenekelőtt a rezsimet terheli".

A francia hírügynökség azt írta, hogy a nyilatkozatot Damaszkuszban sajtóértekezleten ismertette Radzsa an-Nászir, a szervezet egyik tagja, aki szerint az augusztus 21-i "bűncselekményt egy ellenzéki fegyveresek által ellenőrzött körzetben követték el, a körzet kormányerők általi bombázása közben".

Az arab és kurd nacionalista pártokat tömörítő szervezet ugyanakkor visszautasította, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei bármilyen katonai csapást hajtsanak végre Szíria ellen.

"Ez az agresszió csak a véres konfliktusban részt vevő szélsőséges erőknek áll érdekében, és nem szolgálná sem a kívánt demokratikus átalakulást, sem egy polgári és demokratikus állam megteremtését" – hangoztatják az ellenzéki nyilatkozat.

Nasszer újságíróknak azt mondta: erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a kilátásba helyezett katonai csapás elmaradjon, helyette politikai megoldással álljanak elő, és szülessen amerikai-orosz megállapodás a tervezett genfi Szíria-konferencia megtartására.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.