2013. szeptember. 01. 19:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 01. 18:31 Világ

Kémnek véltek egy magyar gólyát Egyiptomban

Befogták és egy ketrecben tartják az egyiptomi hatóságok azt a fehér gólyát, amelyet augusztus elején láttak el jeladóval a Nógrád megyei Pöstyénpusztán: az eddigi információk szerint a madár hátára erősített GPS-jeladót kémkedésre használható eszköznek vélték.

A Szécsényhez tartozó Pöstyénpusztán meggyűrűzött és jeladóval ellátott, az ott folyó Ménes-patak után a Ménes névre keresztelt madár augusztus utolsó napjaiban a Szuezi-öblöt is átrepülve érkezett Egyiptomba, ahol dél felé fordult a Nílus-völgyben – tájékoztatta Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora vasárnap az MTI-t.

A madár hátára erősített adó ezután már nem továbbította a tartózkodási helye GPS-koordinátáit tartalmazó jeleket. A szakemberek ekkor még arra gyanakodtak, hogy a fehér gólya kitérőt tett a Szahara fölé, ahol nincs térerő. Rövidesen azonban kiderült, hogy a madarat Kairótól 420 kilométerre délkeletre, Kena kormányzóságban befogták és átadták az egyiptomi hatóságoknak. Erre bizonyíték a The Daily Mail című lap internetes kiadásában közzétett két fotó is. Az információ szerint a madár hátán lévő jeladót kémeszköznek vélték.

"Ménes a képeken biztosan felismerhető a gyűrűje száma alapján. Egészségesnek látszik, de egy másik információ szerint egy jeladós madarat Egyiptomban lelőttek, erre azonban egyelőre nincs bizonyíték – mondta Papp Ferenc. A programkoordinátor hozzátette: már vasárnap felvették a kapcsolatot az egyiptomi természetvédő szervezetekkel az ügy tisztázására.

Papp Ferenc tájékoztatása szerint már az is egészen biztos, hogy az ugyancsak Pöstyénpusztán megjelölt Pöstyén nevű madarat, Ménes fészektestvérét, Románia déli részén, a Duna közelében egy villanyoszlopon áramütés érte és elpusztult.

Hírügynökségi jelentések szerint egy jeladóval felszerelt francia hattyút is elfogtak Kena kormányzóságban. Egy helyi lakos, aki befogta a madarat, leadta az állatot a helyi rendőrségre azzal a gyanúval, hogy a madár kémtevékenységet folytat a térségben. A helyi biztonsági illetékesek a madarat megvizsgálták, és megállapították, hogy nem kémkedésre használható eszközzel, hanem jeladóval van felszerelve.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.