2013. augusztus. 30. 21:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 30. 21:09 Világ

Balkáni háború: több ezer eltűntet nem azonosítottak még

Még mindig ezrek várnak a balkáni háborúkban elhunyt családtagjaik azonosítására, és arra, hogy a háborús bűnök elkövetőit felelősségre vonják – derült ki az eltűntek nemzetközi világnapja alkalmából pénteken közzétett nyilatkozatokból.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint körülbelül 12 ezer eltűntet tartanak még nyilván az 1991 és 1999 közötti balkáni háborúk óta. Az eltűntek harmada szerb nemzetiségű.

Az EULEX Pristinában közzétett összesítése szerint csak Koszovóban még 1726 személyt tartanak nyilván eltűntként.

Veljko Odalovic, a szerb kormány eltűnt személyekért felelős bizottságának elnöke Belgrádban azt mondta: előrelépésnek számít, hogy a közelmúltban végre eljutott az ENSZ Biztonsági Tanácsához az a dokumentum, amely a koszovói szerb áldozatok családjainak tanúvallomásait tartalmazza. Hozzátette: ez reményt adhat arra, hogy 18 évvel a konfliktusok után elkészüljön egy végleges nyilvántartás az eltűntekről.

Natasa Scepanovic, az eltűnt szerbek családjait képviselő szervezet elnöke szerint évről évre kevesebb embert azonosítanak, így a folyamat akár 30 évig is elhúzódhat. Az elnök szerint a munkát akadályozza, hogy nincs elég információ a tömegsírokról, az exhumálásokat lassan végzik, és maga az azonosítás is nehézkes procedúra.

A világnap alkalmából a szerb és albán családokat összetartó szervezetek is összefogást hirdettek, amire korábban nem volt példa a hagyományosan rossz viszonyt fenntartó két nép szervezetei között.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.