2013. augusztus. 22. 18:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 22. 19:35 Világ

Robbanószerrel teli kocsival hajtottak egy katonai épületnek Irakban - sok a halott

Robbanószerekkel megrakott kocsival hajtott egy öngyilkos merénylő egy katonai parancsnokság épületének Irak nyugati részén, csütörtökön. A merényletben tizennégyen haltak meg – közölte a rendőrség.

A merényletet a Bagdadtól 100 kilométerre nyugatra fekvő Ramádi, a Szíriával határos, többségükben szunniták lakta Anbár tartomány székhelye közelében követték el. Az áldozatok többsége katona – jelentette a rendőrségre hivatkozva a Reuters brit hírügynökség.

Az AFP francia hírügynökség viszont orvosoktól és biztonsági illetékesektől úgy értesült, hogy egy öngyilkos merénylő tartálykocsival hajtott neki Ramádi közelében, a Szíriába vezető autópályánál felállított katonai ellenőrző pontnak, és egy civil, valamint négy katona meghalt, tizennégyen megsebesültek.

Ninive tartományban fegyveresek négy embert öltek meg két különböző támadásban, közöttük két katonát – közölték biztonsági illetékesek.

Az észak-iraki Kirkukban fegyveresek elraboltak és megöltek egy ügyvédet, egy gépkocsiba rejtett pokolgép pedig négy embert sebesített meg a rendőrség szerint.

Núri al-Máliki kormányfő szerint a biztonsági erőknek az erőszakkal szembeni fellépése eredményes, az AFP számításai szerint azonban az év eleje óta 3560 embert öltek meg merényletekben és támadásokban az arab országban.

Szakértők azzal magyarázzák az erőszakhullámot, hogy a szunnita közösség úgy érzi: elnyomják őket a síita kormányzás alatt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.