2013. augusztus. 20. 08:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 20. 08:56 Világ

Vádat emeltek Musarraf ellen

Vádat emeltek kedden Pakisztánban az ország volt elnöke, Pervez Musarraf ellen azon a címen, hogy az extábornok felelős politikai ellenfele, Benazir Bhutto korábbi miniszterelnök 2007 decemberi megöléséért.

Az április óta iszlámábádi villájában házi őrizetben lévő Musarraf - akit rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szállítottak a bíróságra - ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják, halálra ítélhetik, vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat.

A független Pakisztán történetében példátlan eset, hogy vádat emelnek a hadsereg volt vezetője ellen. A dél-ázsiai országot 66 éves történetének több mint felében a katonaság kormányozta. Megfigyelők szerint a Musarraf elleni eljárás gyengítheti azt a széles körben elterjedt meggyőződést, hogy a pakisztáni hadsereg érinthetetlen.

Jelenleg Pakisztánban az a Navaz Sarif a kormányfő, akinek a hatalmát Musarraf 1999-ben puccsal megdöntötte.

A 69 éves volt tábornok-elnök márciusban tért vissza Pakisztánba négy év önkéntes száműzetés után, hogy részt vegyen a májusi parlamenti választásokon, de eljárást indítottak ellene, ezért nem  indulhatott.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.