Összecsaptak hinduk és muzulmánok az indiai Kasmírban
Meghatározatlan időre kijárási tilalmat vezettek be pénteken Kasmír Indiához tartozó részének egyik városában azután, hogy a rendőrség könnygázzal és levegőbe leadott lövésekkel választotta szét a muzulmán íd al-fítr ünnep idején összecsapó hinduk és muzulmánok csoportját.
A hadsereg akkor vezette be a kijárási tilalmat, amikor a két csoport kövekkel és botokkal dobálta egymást, több üzletet és járművet felgyújtott a Szrinagartól 200 kilométerre délkeletre fekvő Kistvárban. Az összecsapásban többen megsérültek – közölte egy rendőrtiszt.
Az összecsapás amiatt tört ki, hogy a hinduk kifogásolták: a muszlimok függetlenségi jelszavakat skandáltak a ramadán böjti hónapot követő ünnepen.
Szajed Ahmed Kicslu, Kasmír szövetségi állam belügyminisztere, aki a térségből származik, sértetlenül úszta meg, amikor a gépkocsioszlopát kövekkel dobálták meg az összecsapás résztvevői.
Asok Praszád kasmíri rendőrfőnök szerint a helyzet komoly. Mint mondta, elsődleges feladatuknak tekintik a konfliktus kiszélesedésének megakadályozását, ezért szigorúan betartatják a kijárási tilalmat.
Kasmírban, ahol 1989 óta tucatnyi lázadó csoport harcol az indiai fennhatóság ellen, mélyek az India-ellenes érzelmek. A lázadás alatt több mint 65 ezer embert öltek meg, többségükben polgári lakosokat.
Az elmúlt években az indiai kormányerők jelentősen visszaszorították a lázadó szervezeteket, az ellenállás mostanában leginkább utcai tüntetések formájában nyilvánul meg.
Kasmír területe India és Pakisztán között oszlik meg. A két ország a függetlenség kivívása (1947) óta két háborút is folytatott a terület ellenőrzéséért. Az Indiához tartozó Kasmír az egyetlen muzulmán többségű szövetségi állam a túlnyomó többségben hinduk lakta Indiában.