Terrortámadástól félti a jemeni nagykövetségét Hollandia
Hollandia azért hosszabbította meg jemeni nagykövetségének zárva tartását, és vonta ki az országból teljes diplomáciai személyzetét, mivel ottani képviselete a lehetséges terrorcélpontok között volt - közölte szerdai nyilatkozatában Frans Timmermans külügyminiszter.
A döntés annak alapján hozták meg - tette hozzá egy külügyi szóvivő -, hogy különböző hírszerzési források információi szerint néhány más nyugati ország mellett Hollandia is az al-Kaida célpontjai között szerepel.
Az Arab-félsziget déli részén elterülő Jemenben szigorú biztonsági készültség van érvényben, miután az elmúlt héten amerikai források azt közölték: fokozódhat a nyugati célpontok elleni terrortámadások veszélye a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
A legszegényebb arab országok közé tartozó Jemen az al-Kaida erősségének számít, ahonnan számos terrorakciót szerveztek már a Nyugat ellen.
A szanaai kormány szerdán közölte: az ország biztonsági erői meghiúsították az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy akcióját, amelynek keretében merénylők egy csoportja egy kőolaj- és egy földgázterminál, valamint egy tartományi központ elfoglalását, s az ott dolgozó nyugati szakemberek meggyilkolását tervezte.
A miniszterelnök egyik tanácsadója azt is elmondta, hogy a múlt pénteken világszerte bejelentett amerikai biztonsági lépések egyik oka épp ennek a Jemenben tervezett terrortámadásnak a leleplezése volt.
Az al-Kaida vezetőinek "elfogott" üzenetváltása által keltett biztonsági aggodalmak miatt számos nyugati állam - köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Norvégia - zárta be átmenetileg a jemeni fővárosban, Szanaában lévő nagykövetségét is, egyes követségi épületeket pedig kiürítettek.