2013. augusztus. 07. 16:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 16:30 Világ

Újabb óriási orvvadász-szállítmányt kapcsoltak le Hongkongban

Negyvenegy millió hongkongi dollár, vagyis átszámítva körülbelül 1,2 milliárd forint értékű elefántcsont-, orrszarvúagyar- és leopárdbőr-szállítmányra bukkantak hongkongi vámtisztviselők. Egy hónapon belül ez a második legnagyobb ilyen zsákmány, amit Hongkongba csempésztek.

A hongkongi kikötőben 1120 elefántcsontagyart, 13 rinocéroszszarvat és öt leopárd bőrét foglalták le kedden a hatóságok, akik szárazföldi kínai kollégáiktól kaptak fülest. A szállítmány súlya összesen 2266 kilogramm, és egy Nigériából származó, fával teli konténerben találták, 21 faládába rejtve – közölte szerdán Vincent Wong tengerészparancsnok, a kikötő vámhivatalának vezetője.

A parancsnok elmondta, hogy a csempészárut Sanghajban átrakodták egy másik hajóra, mielőtt megérkezett Hongkongba, de valószínűleg nem a korábbi brit gyarmat volt az illegális kereskedők végcélja.

A vadon élő állatok védelmével foglalkozó aktivisták azzal magyarázzák az elefántcsont iránti kereslet példátlan növekedését a kínaiak körében, hogy Kína egyre erőteljesebben van jelen az afrikai kontinensen.

2007 óta megkétszereződött az illegális elefántcsont-kereskedelem a veszélyeztetett, illetve a jelentős populációcsökkenést mutató fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény nemzetközi szervezetének adatai alapján, amely folyamatosan megfigyeli a veszélyeztetett fajokat.

A feketepiacon az elefántcsont kilogrammonkénti ára a 2000 dollárt is elérheti, egy teljes elefántcsontagyar akár 50 000 dollárba is kerülhet.

A csempészáru keddi lefoglalásakor senkit nem vettek őrizetbe.

A hongkongi törvények alapján bárki, akit veszélyeztetett fajok vadászatából származó termékek kereskedelmében bűnösnek találnak, két év börtönre és 645 000 dolláros büntetésre számíthat.

Hirdetés