2013. augusztus. 07. 20:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 20:03 Világ

Lángokba borult, de már megnyitották Kenya nemzetközi repülőterét

Újra megnyitották a kenyai főváros repülőterét, amelynek egyes számú, a nemzetközi járatokat kiszolgáló terminálja a szerda reggeli órákban borult lángokba.

A légiközlekedési hatóság azt közölte, hogy a nairobi Jomo Kenyatta nemzetközi légikikötő - amely az egész afrikai kontinens egyik legforgalmasabb reptere - szerda estétől újra működik, de egyelőre csak belföldi járatokat és teherszállító repülőgépeket fogad. A tűzoltók hosszú órákig dolgoztak a lángok eloltásán, de a tüzet végül sikerült megfékezniük. 

A külföldről érkező járatokat egyelőre Kenya második legnépesebb városába, Mombasába, valamint ugandai és ruandai repterekre irányítják át, de Michael Kamau közlekedésért és infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, a nemzetközi járatok fogadását a nairobi reptéren is igyekeznek minél előbb biztosítani. A tervek szerint csütörtöktől a repülőtér belföldi járatokat fogadó - a tűzvész által megkímélt - terminálját fogják átalakítani erre a célra. 

A tragédia következtében utasok ezrei rekedtek a reptér területén, közülük senki nem sérült meg komolyabban. A nairobi reptér nemzetközi termináljának leégése érzékenyen érinti a kenyai gazdaság húzóágazatának számító turizmust, hiszen a tragédia a főszezon kezdetén történt. A reptéri fennakadások emellett a kereskedelmet is hátráltatják.

Kamau elmondta, a hatóságok ki fogják vizsgálni a tűz keletkezésének hátterét, ám egyelőre korai volna a tragédia okait találgatni. A tűzvész éppen 15 évvel az után történt, hogy iszlám terroristák amerikai követségeket támadtak meg Tanzánia mellett Kenyában. Ám biztonsági szakértők szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen fegyveres csoportnak köze lehetett volna a tűzhöz. A reptéren mindenesetre fokozták a biztonsági készültséget.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.