2013. augusztus. 05. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 05. 13:37 Világ

Hatmillió ember maradt ivóvíz nélkül Kínában

Az érintettek közül 4,3 millióan Kujcsou és Hunan tartományban élnek, a fennmaradó 1,7 millió pedig megoszlik Hupej, Csungking, Csianghszi és Csöcsiang tartomány között.

Kína számos tartományában súlyos problémát jelent a június közepe óta tartó szárazság, amelynek következtében közel hatmillió embert sújt ivóvízhiány.

A kínai belügyminisztérium közleménye szerint az érintettek közül 4,3 millióan Kujcsou és Hunan tartományban élnek, a fennmaradó 1,7 millió pedig megoszlik Hupej, Csungking, Csianghszi és Csöcsiang tartomány között. Helyi idő szerint hétfő reggel mintegy négymillióan szorultak a kormány segítségére az aszály miatt.

A közvetlen gazdasági károk kétmilliárd dollárra rúgnak, több mint kétmillió hektár termőföldet érint a szárazság, ebből közel 350 ezer hektár vált teljesen művelhetetlenné - olvasható a minisztérium jelentésében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.