A reformok felé viheti Iránt az új, második számú vezető
Esak Dzsahangiri egykori ipari és bányászati minisztert jelölte első alelnöknek az új iráni államfő, Haszan Róháni - közölte hétfőn az állami televízió.
Dzsahangiri szoros szövetségese Mohammed Hatami volt államfőnek (1997-2005), akivel azonban nem rokonszenveznek az iráni konzervatívok. Iránban több alelnök van, de Dzsahangiri lesz az első számú, aki az új elnök helyébe léphet, ha Róhánival történne valami.
Róhánit elsősorban a reformisták és a politikai élet közepén lévők támogatták. Az új elnök ígéretet tett arra, hogy a széthúzásokon felülemelkedő kormányt hoz létre, s ennek megfelelően abba számos konzervatív személyt is jelölt.
Róháni földcsuszamlásszerű győzelmet aratott idén júniusban az elnökválasztáson, a múlt vasárnap már letette hivatali esküjét, a kormányba javasolt személyek névsorát pedig szavazásra elküldte a parlamentnek.