Kisiklott egy vonat Párizs közelében, a tragédiában Francois Hollande elnök szerint 6-en meghaltak, de többen súlyos sérüléseket szenvedtek. A katasztrófát a vasúttársaság szerint váltóprobléma okozhatta, de a pontos okát még nem tudni. Magyar áldozatról egyelőre nem tud a Külügyminisztérium.
Délután öt óra után kisiklott a Párizsból Limoges-ba tartó intercity vonat, amely a francia fővárostól délre, Bretigny-sur-Orge-ban a vasútállomás egyik peronjának ütközött - közölte a BBC. A Twitteren közzétett egyik fotó szerint a vonat szinte letarolta a peron tetejét.
A hatóságok szerint többen is a szerelvényben rekedtek és "több áldozat" is van. A Le Parisien nyolc halálos áldozatról tud, akik részben zúzódások, részben áramütés miatt veszítették életüket. A helyszínre megérkeztek a mentők és a tűzoltók. A helyszínre kiérkező Francois Hollande elnök azt mondta, hat ember vesztette életét, 12-en súlyos sérüléseket szenvedtek, közülük 9-en életveszélyes állapotban vannak, és további 190 embert kellett ellátni. Hollande kifejezte szolidaritását az érintett családokkal.
A hét vagonból álló vonat gyakorlatilag kettészakadt, hat kocsi siklott ki, a hátsó négy elszakadt a többitől. Az egyik vagon az oldalára is fordult, ehhez órákkal a katasztrófa után sem tudtak hozzáférni, a beszorult sérülteket ki kell szabadítani. A vonaton mintegy 370 ember utazott.
A katasztrófa okát egyelőre nem tudni, a francia vasúttársaság, az SNCF a Le Parisiennel azt közölte, elképzelhető, hogy az állomás bejáratánál egy váltó problémája okozta a tragédiát. A lap felidézi, hogy a társaság még május végén azt közölte, károsodott a Bretigny-sur-Orge-i állomás egyik váltója, de egyelőre még nem tudni, van-e összefüggés a két eset között. Emellett felmerült még a vonatokközti csatlakozás törése, tengelytörés, illetve síntörés is a katasztrófa lehetséges indokai között.
A vasúti közlekedést leállíották, a párizsi Gare d'Austerlitzről nem indulnak vonatok és nem is érkeznek. Mivel a kisiklott vonat éppen az RER C elővárosi járat vágányán haladt, ezért a baleset a párizsi közlekedést is érintette.
Egy szemtanú azt mesélte, hogy nagy robajt hallott, aztán mindent porfelhő borított be. "Láttam egy embert, aki alig volt magánál, kinyílt a koponyája. Többeken vágások voltak. Sok utas bent ragadt a vonatban. Az SNCF egyik dolgozója azt mondta nekem, az egyik férfi ketté volt vága" - mondta a Le Parisiennek egy 19 éves szemtanú, aki egy elővárosi vonatban ült éppen az állomáson, amikor a tragédia bekövetkezett.
Egy tűzoltó beszámolója szerint körülbelül 300 rendőr, tűzoltó és mentős érkezett a helyszínre, a súlyos sérülteket az állomás épületében, a körülbelül ötven könnyebb sérültet az épület előtt látják el. Két embert őrizetbe vettek, amiért a sérülteket ellátó mentősöktől mobiltelefont loptak.
A kataszrófa ügyében vizsgálatot indított a közlekedési minisztérium, a vasúttársaság és a rendőrség is.
A Külügyminisztériumnak egyelőre nincs tudomása arról, hogy a Párizs közelében történt vonatbalesetnek lenne magyar áldozata - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője a párizsi magyar nagykövetségtől kapott információ alapján pénteken kora este az MTI-nek. Kaleta Gábor hozzátette: a fejleményekről folyamatosan tájékozódnak.