2013. július. 12. 19:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 12. 19:49 Világ

Befagyasztotta a Vatikán a pénzmosással vádolt püspök számláit

Befagyasztották a pénzmosás vádjával letartóztatott Nunzio Scarano olasz püspök saját számláit, és mások ellen is indítanak vizsgálatot - közölte pénteken a Vatikán.

A pápai állam főügyésze elrendelte a vatikáni bankban (IOR) lévő számlák zárolását, és másokra is kiterjesztette a vizsgálatot. Emellett közölték, hogy az IOR teljesen együttműködik a hatóságokkal, és a vatikáni bank megbízta a Promontory Financial Group nevű amerikai pénzügyi tanácsadó céget az esetlegesen érintett számlák átvizsgálásával. 

Nunzio Scarano salernói püspököt, a vatikáni vagyonkezelőség (Apsa) korábbi tagját június 28-án tartóztatták le pénzmosás, csalás és korrupció vádjával. A rendőrség gyanítja, hogy Scarano ismerősei, gazdag olasz vállalkozók az adóhatóságnak be nem vallott bevételüket adományként utalták át a püspök IOR banknál nyitott számláira, melyeket aztán Svájcba menekítettek, onnan pedig készpénzben csempészték vissza Olaszországba.

Az ügyészség azt sem zárta ki, hogy a püspök az Vatikán vagyonának egy részét is Svájcba utalta át.

Scarano letartóztatása miatt július elsején lemondott tisztségéről Paolo Cipriani, az IOR vezérigazgatója és helyettese, Massimo Tulli, és az ügyészség fontolóra vette bíróság elé állításukat is. Habár a vatikáni bank közvetlenül nem keveredett bele a püspök legutóbbi ügyébe, korábban már indult ellene vizsgálat pénzmosás gyanújával.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.