2013. július. 09. 22:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 09. 22:01 Világ

Kormányválság Marokkóban: hat miniszter lemondott

Kilépett az iszlamista vezetésű marokkói kormánykoalícióból az egyik legfontosabb párt, a konzervatív-nacionalista Függetlenség Párt (Isztiklal) kedden.

Hat minisztere a nap folyamán nyújtotta be lemondását, a párt pedig bejelentette, hogy csatlakozik az ellenzékhez. A világi jobbközép Isztiklal a kormánykoalíció második legnagyobb pártja volt az erősen iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (PJD) mögött.

A miniszterek lemondására olyan időben került sor, amikor a kormánykoalíció pártjai között kiéleződtek az ellentétek költségvetési kérdésekben. Megfigyelők szerint ugyanakkor a párt kiválásához hozzájárultak az egyiptomi események megítélésével kapcsolatos nézetkülönbségek is.

Miközben ugyanis a PJD a megbuktatott Mohamed Murszi elnök mögött állt, az Isztiklal Murszi ellen volt, sőt a párt vezetője kijelentette, szeretné látni, hogy Marokkó miniszterelnöke is hasonló sorsra jut. Abdeliláh Benkirán kormányfőnek most két lehetősége van. Vagy feloszlatja a parlamentet és új választásokat ír ki, vagy pedig új koalíciós partnert keres a megüresedett miniszteri tárcák betöltése érdekében is.

A PJD a 2011 novemberében tartott parlamenti választás óta Marokkó legerősebb pártja. A kialakult marokkói kormányválság tovább súlyosbíthatja a gazdaság amúgy is nehéz helyzetét.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.