2013. június. 18. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 18. 14:22 Világ

Kinyitották a fertőzésgyanús űrhajó átjáróját

A gyanús űrhajó három napja áll lezárva a Nemzetközi Űrállomáson. Egy olasz űrhajós a teherszállítón olyan berendezéseket helyez el, amelyek több órán át tisztítják a benti levegőt, miután a szállítmány útközben szennyeződhetett.

Kinyitották az Albert Einsteinről elnevezett teherűrhajó átjáróját kedden – jelentette internetes oldalán a RIA Novosztyi hírügynökség az Európai Űrügynökségre (ESA) hivatkozva. Az űrhajó már múlt szombaton kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).

A közlés szerint Luca Parmitano olasz űrhajós a teherszállítón olyan berendezéseket helyez el, amelyek több órán át tisztítják a benti levegőt, miután egyes aggodalmak szerint a szállítmány útközben szennyeződhetett. A levegőből mintákat is vesznek.

Korábban az ESA arról számolt be, hogy a teherűrhajó átjáróját az orosz Roszkozmosz és a NASA amerikai űrhivatal szakértői között kialakult vita miatt nem nyitották ki. Számos tömegtájékoztatási eszköz arról írt, hogy penészgombákkal, illetve baktériumokkal szennyezett a szállítmány, ami miatt a Moszkva környéki Koroljovban lévő irányítóközpont nem adott engedélyt a teherűrhajó és a ISS közötti átjáró megnyitására.

A sajtó előzőleg ugyancsak hírt adott arról, hogy az átjáró megnyitása több napig késhet, mert az orosz és a külföldi szakértők még nem találták meg a végső megoldást az átjáró kinyitására, a szennyezett teheráru megtisztítására. 

Az Albert Einsteinről elnevezett – negyedik – ATV automata teherűrhajót június 5-én egy Ariane 5 típusú hordozórakéta segítségével indították a Francia Guyanában található kourou-i űrközpontból. A 20 tonnás űrhajó 6,6 tonnányi hasznos terhet vitt, amelyben egyebek között élelmiszer, ivóvíz, posta és üzemanyag van a Föld körüli pályán keringő űrállomás hat lakója számára. Ez volt eddig a legnagyobb európai szállítmány az ISS-re. 

A Nemzetközi Űrállomáson Fjodor Jurcsihin, Alekszandr Miszurkin és Pavel Vinogradov orosz, Luca Parmitano olasz, valamint Karen Nyberg és Christopher Cassidy amerikai űrhajósok teljesítenek szolgálatot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.