2013. június. 18. 17:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 18. 18:18 Világ

A belga király lányának mondja magát egy 45 éves művész

Bírósághoz fordult Delphine Boel, aki II. Albert belga király házasságon kívül született gyermekének mondja magát, hogy jogi úton, DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban az uralkodó a vér szerinti édesapja.

Boel magát a királyt, a trónörökös Fülöp herceget és Asztrid hercegnőt, II. Albert lányát is beidéztette a bíróságra, hogy egyszer s mindenkorra kiderüljön, valóban az uralkodó-e az édesapja. Az értesülést az udvar is megerősítette, de a királyi ház ezen túlmenően nem óhajtott megjegyzést fűzni a híradáshoz. A brüsszeli elsőfokú bíróság június 25-én foglalkozik legközelebb az üggyel - írta kedden a La Libre Belgique belga napilap az RTBF francia nyelvű belga köztelevízió és -rádió értesülésére hivatkozva. 

Az újság konkrét információk hiányában arra is megpróbál választ találni, meddig juthat el Boel ügye, és mit is akarhat valójában. A megszólaltatott jogász szerint az ügy "bukásra van ítélve", a belga alkotmány értelmében ugyanis a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, de polgári jogi értelemben is: ellene, vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, szó szerint a törvények fölött áll. 

Ugyanebből az okból Marc Uyttendaele szerint nem vezethet eredményre a király gyermekeinek DNS-vizsgálata sem, mert bár ők nem uralkodók, az eljárás célja nyilvánvalóan annak megállapítása, hogy a király-e a vér szerinti apa. A jogász ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye kimondja, hogy a vér szerinti és a törvény szerinti gyermekeket azonos jogok illetik meg, ami még a belga alkotmányt is felülírhatja. Ez alapján lehet, hogy lesz bíró, aki nem utasítja el az ügyet. 

Az újság arra is emlékeztetett, hogy II. Albert 1999-es karácsonyi üdvözletében félig-meddig beismerte, hogy a hatvanas évek végén - Delphine Boel születése előtt - viszonya volt valakivel. Pontosabban azon a december 24-én a király annyit mondott, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

Delphine Boel korábban kijelentette, nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot. A La Libre Belgique szerint viszont abból, amit jelenleg tudni lehet, nem állapítható meg, hogy anyagi hasznot remél-e a pertől a balkézről született királyi sarj, mivel Boel pár hónapja egy belga lapban azt is közölte: törvény szerinti apja kitagadta, megfosztva őt bármilyen örökség reményétől.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.