2013. június. 12. 18:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 21:31 Világ

Válaszolt a külügy a Velencei Bizottságnak

Magyarország elküldte észrevételeit a Velencei Bizottságnak azzal a jelentéstervezetével kapcsolatban, amelyet az Európa Tanács égisze alatt működő szakértői testület az alaptörvény negyedik módosításáról készített - derül ki a Külügyminisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.

A magyar kormány álláspontja szerint a Velencei Bizottság szakvélemény-tervezetének - amelyet június 14-én és 15-én kívánnak végleges formába önteni - súlyos hiányosságai vannak, részben ténybeli tévedések vagy félreértések következtében, és ezekkel a hiányosságokkal megfelelő módon foglalkozni kell ahhoz, hogy pontos, kiegyensúlyozott és tisztességes értékelést adhassanak a negyedik magyar alaptörvény-módosításról.

Ilyen tévedés, illetve félreértés mutatható ki a magyar kormány szerint a házasság védelmével kapcsolatban, ahol az alaptörvény nem adja meg a család fogalmának jogi definícióját, hanem csupán utal a családi kapcsolatok alapjaira, és ekként nem zárja ki a szélesebb értelemben vett családi viszonyok védelmét. 

A tárgyi tévedések másik példájaként említette a magyar kormányreagálás a szakvélemény-tervezet azon állítását, hogy a nem országos szintű pártokat a magyar szabályozás kizárja a médiaszereplésből. Ugyancsak tévednek a véleménytervezet megfogalmazói, amikor arra következtetnek, hogy az alaptörvény elvette az alkotmánybíróságtól a korábbi esetjogra való hivatkozás lehetőségét, illetve hogy a kommunista múltra vonatkozó előírások általános értelemben vett felelősséget alapoznak meg - állította reagálásában a magyar kormány.

A Velencei Bizottság szakvélemény-tervezetére adott budapesti kormányzati reakció szerint azt is ki kell emelni, hogy a szakvélemény-tervezetben említett pontok többsége az alaptörvény úgynevezett felhatalmazó jellegű előírásaira vonatkozik - vagyis a tényleges hatást nem lehet felmérni anélkül, hogy megfelelő módon elemeznék a felhatalmazó jellegű alaptörvényi előírások nyomán megszülető, azokat kísérő konkrét törvényi előírásokat.

A magyar kormány szerint a Velencei Bizottság több ponton már eleve negatív módon értelmezi a negyedik alkotmánymódosítás előírásait, különösen a "hajléktalanság kriminalizálását", a felsőoktatási hallgatók pénzügyi támogatását, illetve az egyházak elismerését illetően.

A magyar kormányzati reagálás részletesen kifejtette, hogy megalapozatlannak tartja az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörével kapcsolatos bírálatot, ugyanakkor kitért arra is, hogy a kormány kész eltávolítani az alaptörvényből ezt a rendelkezést.

A szakvélemény-tervezet - írta a magyar kormány - megalapozatlanul állítja, hogy a negyedik módosítás aláássa az alkotmánybíróság működését. Ezen állításának alátámasztására a Velencei Bizottság több érvet felsorakoztatott. Ezen érvek egyike - nevezetesen az, hogy az állam különadót vethet ki, ha bírósági ítélet nyomán fizetési kötelezettsége keletkezik - eleve elesik, mert a magyar kormány - mint ebben a reagáló dokumentumban is megerősítette - eláll ettől az alkotmányos szabályozástól.

A Velencei Bizottság másik érve a korábbi esetjogi döntésekre való hivatkozás állítólagos tilalmára vonatkozik. E tekintetben a magyar kormány arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmánybíróságnak semmi nem tiltja, hogy a jogi kérdések megítélése során hasonló következtetésekre jusson, mint korábban. 

Egy további érv szerint a kormány szisztematikusan felülbírálja az alkotmánybíróság azon döntéseit, amelyek egyes előírások alkotmányellenességét mondták ki. A magyar kormány reagálása szerint erre nincs bizonyíték, és a helyzet éppenséggel az, hogy a kormány az alkotmánybíróság számos esetjogi megállapítását beépítette az alaptörvénybe. 

Végezetül a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekben az alkotmánybírósági felülvizsgálati tilalommal kapcsolatban a magyar kormányzati válasz azt fejtette ki, hogy amint az államadósság a GDP 50 százaléka alá csökken, az alkotmánybíróságnak módja nyílik a költségvetési törvények teljes körű felülvizsgálatára.

A Magyarország által készített észrevételek eredeti, angol nyelvű szövege a Külügyminisztérium honlapján olvasható.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.