Úgy tűnik, mindössze egyetlen coffeeshop maradhat nyitva a hollandiai Maastrichtban, és annak a sorsa is kétséges. A határvárosban régóta megy a huzavona a polgármester és a könnyűdrogokat árusító kávézók között. Most a hírek szerint azon buktak el sorban a coffeeshopok, hogy külföldieket is kiszolgáltak, pedig az már elvileg tilos.
Maastricht a holland-belga-német határ találkozásánál fekszik, és a külföldről érkező drogturisták egyre több problémát okoztak a helyieknek az elmúlt években. Hollandia limburgi részéről, vagyis innen indult el korábban az a kezdeményezés, hogy a külföldieket ne engedjék be a coffeeshopokba, és a hollandok közül is csak azokat szolgálják ki egy bizonyos mennyiségig, akiknek van erre jogosító kis kártyájuk. Utóbbit hívják hollandul wietpasnak.
A szigorításra vonatkozó szabályokat azóta többé-kevésbé alkalmazzák a coffeeshopok, attól függően, hogy az ország mely részén vannak.
Délen, a belga határnál illetve Limburg tartományban elvileg nem szolgálják már ki az idegeneket, de északon, a német határnál sokfelé igen. A nagyobb városok közül Amszterdamban, Rotterdamban általában „turista toleránsak” a könnyű drogot árusító kávézók, és ugyanez a helyzet Groningenben, Enschedében, Apeldoornban is – legalábbis erről tanúskodik az interneten található egyik „Tourist Tolerance Coffeeshop Map”, kivételek persze lehetnek.
Maastrichtban a szigorítás bevezetése után a város határában elektronikus táblákon is jelezték az érkezőknek, hogy ott nem kapnak már könnyű drogokat. A coffeeshopok azonban a helyi bíróság egyik ítéletére hivatkozva mégis kiszolgálták májustól a külföldieket.
Onno Hoes polgármester azt állította, hogy a kávézók szándékosan félreértelmezték a határozatot. A Maastrichti Coffeshopok Szövetsége viszont arra hivatkozott, hogy még a szigorítás mellett érvelő limburgi tartományban sincs egy olyan város, ahol a polgármester ennyire odafigyelne a szabályozásra, mint náluk.
Egy ideig tárgyalni sem voltak hajlandóak Onno Hoes-szal, mert szerintük a polgármester politikát akart vinni a coffeeshopok ügyébe, nemrég azonban már jelezték: hajlandók támogatni a a drogturisták számának csökkentését, cserébe viszont azt várják, hogy a polgármester hagyja békén őket.
Maastrichtban összesen 14 coffeeshop van, ezek május 5-e óta adtak el füvet újra külföldieknek is. Tizenegy kávézó azóta belebukott ebbe, két másikat pedig más okok miatt zártak be. Legutóbb a Maxcy's, Missouri, Club69 és Lucky Time nevű helyeken razziáztak a rendőrök, majd rendelték el a bezárást – írják a holland közszolgálati televízió és rádió híroldalán, az nos.nl-en.
Mindez azt jelenti, hogy a városban mindössze egy coffeeshop maradt, de az is nagyon kicsi.
A holland igazságügyi miniszter nemsokára Maastrichtba látogat, és a hírek szerint polgármesterekkel tárgyal majd nyolc olyan limburgi városból, ahol működnek coffeeshopok.