Újratárgyalják egy volt horvát miniszter korrupciós perét
Megkezdődött hétfőn Zágrábban Berislav Roncevic volt horvát védelmi miniszter és akkori helyettese, Ivo Bacic korrupciós perének újratárgyalása, miután a Legfelsőbb Bíróság áprilisban hatályon kívül helyezte az elsőfokú, nem jogerős ítéletet.
Az egykor a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) színeiben politizáló volt miniszter és helyettese ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt emeltek vádat 2009-ben, miután az ügyészség állítása szerint egy katonaiteherautó-vásárlási ügyben legkevesebb 10,2 millió kunával (1,3 millió euróval) megkárosították az államot. 2010 decemberében a megyei bíróság első fokon négy, illetve két év szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat, akik tagadták bűnösségüket.
A legfelsőbb bíróság idén áprilisban úgy értékelte, hogy az Iveco teherautók vásárlásával okozott "széles körű kár" megállapítását az első fokú bíróság egy feltevésen alapuló következtésre alapozta - vagyis csupán arra a lehetőségre, hogy a MAN cég ajánlata kedvezőbb lehetett volna a minisztérium számára -, ezért az ügyet eljárási hibára, a tényállás nem kellő megalapozottságára hivatkozva visszaküldte újratárgyalásra.
A korrupciós ügy 2004 végére nyúlik vissza. Az ügyészség szerint a volt miniszter és helyettese koncessziós szerződést írt alá az Iveco horvátországi megbízottjával, az Eurokamionnal 39 katonai teherautó szállításáról 4,8 millió euró értékben. A megrendelést közvetlenül az Eurokamionnal tárgyalták le, miután törölték a versenytárgyalást, amelyre összesen tíz cég jelentkezett. Az MAN Importer vállalat a kifizetett számlánál olcsóbban vállalta volna a szállítást, a védelem viszont azzal érvelt, hogy a MAN teherautók nem feleltek meg a NATO-szabványnak.
Berislav Roncevic volt az első magas rangú horvát politikus, aki ellen korrupció vádjával eljárás indult az Európai Unióhoz július elsején csatlakozó Horvátországban. Roncevic 2003-tól 2008 januárjáig védelmi, majd belügyminiszteri posztot töltött be a horvát kormányban. Tisztségéből 2008 októberében menesztették.