2013. május. 22. 21:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 22. 21:33 Világ

A szexuális felvilágosítás körül van vihar Horvátországban

Hatályon kívül helyezte a szexuális felvilágosításra vonatkozó része miatt sokat vitatott iskolai egészségügyi nevelési programot szerdán a horvát alkotmánybíróság, mert az állam nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének a tanterv bevezetése során - adta hírül a helyi média.

Az alkotmánybírák szerint az államnak össze kellett volna hangolnia az új tananyagot a szülőknek a gyermekük nevelésére vonatkozó jogával. Vagyis eljárási hiba történt, mert az oktatási tárca nem bocsátotta széles körű közvitára a tantervet és nem egyeztetett a szülői egyesületekkel. 

A most hatályon kívül helyezett tantervet a 2012/2013-as tanévben vezették be az alap- és a középfokú oktatási intézményekben. A tananyag részben megegyezik a korábbival, az új, a szexuális felvilágosításra vonatkozó része azonban heves társadalmi és politikai vitákat váltott ki. A katolikus egyház, jobboldali politikusok, civil szervezetek élesen bírálták a tananyagot, amely szerintük káros a gyermekekre, mert egyebek között megengedő a homoszexualitással és az önkielégítéssel szemben. 

Az alkotmánybíróság döntése megosztotta a parlamenti pártokat: míg kormányoldalról azt hangsúlyozzák, hogy eljárási hiba miatt csak időleges felfüggesztésről van szó, addig Tomislav Karamarko, a legnagyobb ellenzéki párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke üdvözölte a határozatot. "Senki sem dönthet gyermekeink neveléséről, legkevésbé egy olyan párt, amelynek itt nem sok mondanivalója van" - mondta a jobboldali politikus a kormányzó koalíciót vezető szociáldemokrata pártra (SDP) utalva. 

A szociáldemokrata Zoran Milanovic miniszterelnök úgy vélekedett, hogy "egy rendkívül agresszív csoport kulturális háborút folytat Horvátországban, és ez legitim". Kiemelte: a kormány tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntését, de továbbra is azon lesz, hogy a horvát gyermekek nyugati szintű egészségügyi és szexuális nevelésben részesüljenek - derül ki a horvát közszolgálati rádió-televízió (HRT) tudósításaiból.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.