Minden beteg aludt, amikor tűz ütött ki péntek hajnalban egy oroszországi pszichiátriai intézetben. Eddig 38 halottról tudnak, de az áldozatok száma tovább növekedhet.
A tragédia az orosz főváros délkeleti részénél fekvő Ramenszkojéban történt. Az utolsó hírek szerint 38-an haltak meg: 36 beteg és két ápoló. Az épületben összesen több mint negyvenen voltak.
A lángok hajnali fél három körül csaptak fel, amikor minden beteg aludt. Néhány holttestre a kijárat közelében bukkantak rá, de a legtöbben ágyukban haltak meg.
Az egyik túlélő egy ápolónő, ketten az intézet páciensei. A tüzet sikerült lokalizálni, majd eloltani, pontos oka egyelőre nem ismeret. Egyes sajtóértesülések szerint a hatóságok rövidzárlatra gyanakszanak.
Kiderült, hogy a tűzoltók csak egy óra alatt tudtak eljutni a pszichiátriai intézethez, mert az odavezető folyami átkelő zárva volt, és a rossz útviszonyok is akadályozták őket. A rendkívüli helyzetek minisztériumának irányító központjában elmondták, hogy norma szerint húsz perc alatt a helyszínre érhettek volna a tűzoltók.
A moszkvai régió vezetője elrendelte, hogy a főváros körzetében található valamennyi egészségügyi intézményben ellenőrizzék a tűzvédelmi szabályok betartását.
Oroszországban legutóbb január elején ütött ki tűz egy szentpétervári kórház kardiológiai részlegén, ott ketten haltak meg.