2013. április. 25. 11:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 25. 11:38 Világ

Legalább 175 halottja van a dakkai házomlásnak

Tovább nőtt a bangladesi Dakkában szerdán történt házomlás halálos áldozatainak száma, már legkevesebb 175 holttestet emeltek ki a romok közül - közölték a hatóságok csütörtökön.

Nem zárható ki a halottak még magasabb száma sem, hiszen sokan még mindig a romok között vannak. A sérültek száma meghaladja az ezret. 

Dakka külvárosában szerda reggel dőlt össze egy nyolcszintes épület, és csak az alsó szintje maradt épen. A házban üzlethelyiségek voltak, egy bankfióknak, és számos varrodának is otthont adott. Ez utóbbiak 3122 dolgozót foglalkoztattak, de azt nem tudni, hányan tartózkodtak az épületben a szerencsétlenség idején. Mintegy kétezer embert sikerült már élve kimenteni a romok alól.

Helyszíni sajtójelentések szerint túlélők elmondták, hogy szerda reggel sokan be sem akartak lépni az épületbe, mert azon váratlanul széles repedések keletkeztek. Az épület üzemeltetőjétől azonban azt az információt kapták, hogy nincsenek veszélyben, ezért felvették a munkát. A kormány egy képviselője szerint az építési szabályokat megszegték, és az omlásért felelősöket szigorúan meg fogják büntetni.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.