2013. április. 22. 05:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 22. 05:51 Világ

Dohánymágnás nyerte a paraguayi választásokat

Több mint 68 százalékos választási részvétel mellett a konzervatív Horacio Cartes nyerte a paraguayi elnökválasztást.

Hivatalosan megerősítette a választási bizottság elnöke Paraguayban, hogy a konzervatív Colorado Párt színeiben indult Horacio Cartes vállalkozó győzött a vasárnap tartott elnökválasztáson. 

Alberto Ramírez Zambonini közlése szerint a szavazatszámlálási eredmények azt mutatják, hogy Cartes a voksok 45,9 százalékát szerezte meg, míg legfőbb ellenfele, az Autentikus Liberális Pártot képviselő Efraín Alegre 36,9 százalékot kapott. A baloldali koalíció nevében indult jelölt, Mario Ferreira újságíró 5,8 százaléknyi vokssal végzett a harmadik helyen. 

Zambonini elmondta azt is, hogy a 3,5 millió szavazásra jogosultnak 68,37 százaléka járult az urnákhoz. Efraín Alegre már a hivatalos közlés előtt elismerte vereségét. Sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy bár óriási erőfeszítéseket tettek, nem volt lehetséges megnyerni a választást. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja a paraguayi nép akaratát. 

A győztes Cartes úgy nyilatkozott, hogy diadalával egész Paraguay nyer. A dél-amerikai ország politikáját a múlt század közepétől a Colorado Párt jelentős mértékben meghatározta, ez az erő volt hatalmon Alfredo Stroessner három és fél évtizedes diktatúrája alatt is. A legutóbbi, 2008-ban tartott elnökválasztást azonban a Colorado Párt elvesztette a "szegények püspökeként" ismert Fernando Lugóval szemben. Lugót tavaly júniusban a parlament fölmentette tisztségéből, azóta ideiglenesen Luis Federico Franco Gómez korábbi alelnök látja el az elnöki feladatokat. 

Cartes - aki elsősorban dohányvállalkozásainak köszönhetően az ország egyik leggazdagabb embere - a tervek szerint csak augusztusban veszi át hivatalát. A vasárnapi voksoláson az elnök mellett 45 szenátort, 80 képviselőt, 17 regionális vezetőt is választottak, továbbá nemzetközi szervezetekbe 18 képviselőt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.